2024. március 28., csütörtök

Visszahelyezték a megrongált József Attila-szobrot

Szakállas Zsolt: A költő nevét csak szerb nyelven és cirill betűkkel tüntették fel

Az újvidéki, azonos nevű általános iskolában megrongálódott József Attila mellszobráról szóló hírrel kapcsolatban a Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi – Nemzeti Közösségi Titkárság megkereste az iskola vezetőségét, és írásbeli nyilatkozatot kért az iskola igazgatónőjétől, Slobodanka Beukovićtól.

Az iskola igazgatója által aláírt írásbeli nyilatkozatban az áll, hogy 2022. június 22-én értesítették arról, hogy a mellszobor megsérült. Másnap átnézték a térfigyelő kamerák felvételeit, amelyek alapján megállapították, hogy kamerák nem fedik le azt a helyet, ahol a szobor található, ezért ezt követően egyeztettek a rendőrség képviselőivel.

A mellszobrot még aznap elszállították restaurálásra. A javítás után, június 27-én pedig visszahelyezték az iskola előcsarnokába.

Az igazgató nyilatkozata mellett a restaurálás utáni mellszoborról készült fényképeket is elküldték a titkárságnak.

–A fényképeken jól látható, hogy József Attila nevét csak szerb nyelven és cirill betűkkel tüntették fel. Úgy gondoljuk, hogy a költő nevét magyarul is ki kellene írni, úgy, ahogyan alkotott – áll Szakállas Zsolt tartományi oktatási, jogalkotási, közigazgatási és nemzeti kisebbségi – nemzeti közösségi titkárnak a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében.