2024. április 19., péntek

Mali: Szerbia a világválság ellenére is stabil

Siniša Mali pénzügyminiszter kijelentette, hogy Szerbia a világválság körülményei között is teljesen stabil, majd hozzátette, hogy a közadósság a bruttó hazai termék 52,2 százalékát teszi ki – írja az N1 hírportál.

Mali a Pink televíziónak nyilatkozva elmondta, hogy Szerbia számláján mintegy 150 milliárd dinár van és rekordméretűek a külföldi beruházások és az aranytartalékok is.

– Megvannak a tartalékaink és ha a válság folytatódik, akkor cselekedni is tudunk. Úgy vélem, hogy sikerült szavahihetőnek maradnunk és minden ígéretünket betartottuk – mondta a miniszter.

Hozzátette, hogy az elmúlt két évben a szerbiai kumulatív gazdasági növekedés a legnagyobb volt Európában, majd hangsúlyozta, hogy idáig 8,8 milliárd eurót fordítottak a költségvetésből a gazdaság támogatására.