2022. augusztus 9., kedd

Vármegyék? Főispán?

A közösségi média felületét görgetve egy nem mindennapi hírrel szembesülök: a megyékből vármegyék, míg a kormánymegbízottakból főispánok lehetnek Magyarországon. Ugyan előbbi számomra még mindig egy erőt sugalló meghatározást jelent, utóbbiról óhatatlanul (a kommenteket olvasva pedig kijelenthetem, nem vagyok egyedül) a Ludas Matyi című rajzfilm jut eszembe. Méghozzá azok a jelenetek, amikor Döbrögi úr Ispánhoz kiált. Később persze utánaolvasok ezeknek a fogalmaknak, és arra a következtetésre jutok: talán több tiszteletet érdemelnének, hiszen egyidősek a magyar államisággal, a történelmi, ha úgy tetszik, Nagy-Magyarországgal. Sőt, 28 évvel túl is élték nemzetünk sorstragédiáját, az országcsonkítást.

Az ispánok elválaszthatatlanok a magyar közigazgatás, hadászat és egyáltalán a magyar társadalom történetétől. Hosszú-hosszú évszázadokig a vármegyék vezető döntéshozói voltak, valamint ők voltak a vármegyei hadseregek vezetői is, személyüktől és döntéseiktől nagyban függött egy-egy rájuk bízott vármegye sorsa és boldogulása. Olyan ispánok vettek részt a magyar történelem alakításában, mint Zrínyi Miklós, a hadvezér és költő, vagy Széchényi Ferenc, az országos könyvtár és a Nemzeti Múzeum megalapítója, Széchenyi István édesapja. A vármegyerendszer hivatalos kialakítását pedig Szent Istvánhoz köthetjük, aki területi alapon szervezte meg az ország közigazgatását. Még több száz évvel később is – az oszmánok magyarországi hódításai idején – a vármegyék képezték a védelem gerincét. A reformkorban az ország törvénykezésében is nagyon fontos szerepet játszottak. Nemzetünk olyan nagyságait találhatjuk a vármegyei követek között, mint Deák Ferenc, Kölcsey Ferenc és Kossuth Lajos. Ugyan több száz év alatt számos változáson ment keresztül a vármegyerendszer, erejét jól mutatja identitásképző szerepe, amely töretlen maradt hosszú évszázadokon keresztül. A történetük egészen a 20. század tragikus középső időszakáig, a világháborúig, a nácik és az utánuk berendezkedő kommunisták hatalomátvételéig tartott. A két totalitárius rendszer közötti társadalmi állapotban egy lerombolt, megszállt, napi túlélésért küzdő, bódult országban felszámolták a közel egy évezreden át fennálló magyar rendszer maradványait is. Egyebek között megváltoztatták a vármegyék nevét megyére, majd a főispánok tisztségeit is felszámolták.

Ezeréves történelmünkből tudjuk, nemzetünk legfontosabb vagy inkább elsődleges feladata a cselekvőképesség, a szuverenitás megtartása. Ennek egy nagyon fontos előfeltétele, hogy legyen valamiféle önazonosság-tudatunk. Hiszen aki nem tudja, kicsoda, honnan jött, és hová tart, az miért cselekedne szuverenitása érdekében? A múlt század egyik kiemelkedő alakja, Klebelsberg Kunó, a Trianon utáni Magyarország kultuszminisztere azt mondta, amit ma a kulturális szférában elültetünk, annak gyümölcsét nagyjából két évtized múlva tudjuk learatni.

Bár kétségtelen, hogy ma, a XXI. században furcsán hangzik a főispán kifejezés, ezen szimbolikus intézkedések talán az ezeréves magyar történelmi lélek egységesítésének aprócska lépcsőfokai. S húsz év múlva társadalmunk büszke alappilléreivé válhatnak. Az pedig, hogy a kommunista rendszer által hátrahagyott meghatározások tűnnek el a közbeszédből, már most büszkeségre ad okot.

Csak hab a tortán, hogy a 2023-tól visszaállítandó vármegye elnevezés nem magyar sajátosság. Angol, kanadai, holland és dél-afrikai példák bizonyítják, hogy a hagyomány tisztelete, az összetartozás tudatának erősítése, a nemzeti önrendelkezés hangsúlyozása egyben civilizációs és kulturális érték, a demokratikus intézményrendszer erősítésének eszköze is.