2022. augusztus 9., kedd

Itt meg ott

Már ott sem olyan, mint régen, panaszolják időről időre azok az ausztriai meg németországi ismerőseim, akik nem az utóbbi néhány évben döntöttek úgy, hogy új otthont keresnek maguknak, hanem már harminc-negyven évvel ezelőtt, miközben mi, akik még ma is itt élünk, és tudjuk, hogy már itt sem olyan, mint régen, még mindig tejjel-mézzel folyó Kánaánként képzeljük el az ottani létet. Vagy legalábbis sokan közülünk. Megcáfolni persze megfelelő tapasztalat hiányában egyik állítást sem áll módunkban, talán ezért is vagyunk hajthatatlanok, amikor az efféle kérdések szóba kerülnek, meggyőződéssel szajkózzuk a saját igazunkat, miközben azt sem tudjuk, megfelel-e egyáltalán a valóságnak az, amit gondolunk, és aminek a kereteit saját tapasztalat híján, jobbára másoktól származó információkból építettünk fel magunknak.

Akármelyik álláspontot is tartjuk szimpatikusabbnak vagy a saját meggyőződésünkhöz közelebb állónak, el kell ismernünk, bizonyára nem véletlen, hogy idén újra Bécset választották meg a világ legélhetőbb városának, amely korábban már két alkalommal, 2018-ban és 2019-ben is elnyerte a megtisztelő címet, igaz, 2021-ben például egészen a tizenkettedik helyre csúszott vissza, ami a szakemberek szerint elsősorban azzal volt magyarázható, hogy a koronavírus-járvány miatt a város összes múzeuma és étterme bezárt, ami nagymértékben kihatott az ilyen szempontból való megítélésére is.

Nem tudom, a személyes Bécs-képem mennyire tükrözi a valóságot, egyáltalán aktuális-e még, vagy miként rajzolták azt át az új idők új színei, hiszen lassan két évtizede annak, hogy közelebbről is megismerhettem a várost és annak valódi arcát, ami akkor teljességgel lenyűgözött, nem is annyira a csodálatos épületeivel, gazdag hagyományvilágával és sokszínű kulturális életével, mintsem inkább azzal a hihetetlen emberközpontúságával, amit később igyekeztem újra meg újra megtapasztalni, ez azonban csak részben sikerült, hiszen turistaként az ember egészen más oldalát láthatja egy városnak, mint akkor, ha igazán eggyé válik vele. Nemcsak azért, mert a város mást akar láttatni magából, hanem azért is, mert mást enged látni magából.

Turistaként mindig rohanunk, mindent meg akarunk nézni, mindent ki akarunk próbálni, mindent meg akarunk kóstolni, még akkor is, ha tudjuk, hogy ez úgysem sikerülhet, főleg nem három-négy nap alatt, az illúzióját azonban mégiscsak megkíséreljük megteremteni magunknak, miközben észre sem vesszük az igazán fontos momentumokat, köztük például azt, hogy a fiatalok szabadon leheveredhetnek a város szívében lévő parkokban, és kedvükre olvasgathatnak, a tömegközlekedési eszközökkel utazóknak nem kell izzadságban úszva, egymáshoz ragadva végigszenvedniük az együtt töltött perceket, a parkolni vágyóknak nincs szükségük arra, hogy fél órán át vagy akár még tovább is körözzenek ahhoz, hogy parkolóhelyet találjanak maguknak, és még sorolhatnánk. De ami talán még ezeknél is jelentősebb, az az, hogy az emberek egymás szemébe néznek, ha elhaladnak egymás mellett az utcán, nem hajtják le fejüket, nem süllyesztik tekintetüket a járda aszfaltjának rideg szürkeségébe, hanem felemelt fejjel, nyílt tekintettel fogadják be a körülöttük lévő világ történéseit, és ha valaki rájuk mosolyog, visszamosolyognak rá, szebbé téve ezáltal nemcsak az adott pillanatot, hanem akár az egész napot is mindkettejük számára. Megállnak és segítenek, ha valaki megszólítja őket, és kérdést intéz feléjük, sőt még a rendőrhöz is bátran odaléphet az ember, ha úgy érzi, útba igazításra vagy bármilyen más jó tanácsra van szüksége, mert tudja, hogy érte és nem ellene van.

A világ legélhetőbb városainak listáját persze nem feltétlenül ilyen szempontok alapján állítják évről évre össze. A sorrendet meghatározó Economist Intelligence Unit összesen több mint harminc minőségi és mennyiségi tényező alapján rangsorolja őket, amelyeknek tágabb kategóriái közé tartozik a stabilitás, az egészségügy, a kultúra és környezet, az oktatás, valamint az infrastruktúra.

Mindennek tükrében persze komolyabb szakértelem nélkül is könnyen megindokolható, hogy a mi nagyvárosaink, legyünk bármennyire is elfogultak velük szemben, miért nem szerepelnek előkelő helyeken az ilyen típusú listákon. És akkor a sok évvel ezelőtt szerzett pozitív benyomások hátterében meghúzódó tartalmak – mint például a zöld felületek, a tömegközlekedés, a parkolási rendszer és az emberi hozzáállás – milyenségéről még nem is beszéltünk.

Pedig milyen jó lenne, ha egyebek mellett ezeken a területeken is számottevő előrelépéseket tapasztalhatnánk itt, ott meg mindenhol, ahol – ha nem is mindig annyira jó, mégis – annyira szeretünk élni!