2022. augusztus 9., kedd

Harminchat év után új külső

Felújítják a törökbecsei Jedinstvo Sport- és Szabadidőközpont öltözőit

Felújítják a törökbecsei Jedinstvo Sport- és Szabadidőközpont négy öltözőjét. Az 1986-ban épült sportintézmény öltözőit az elmúlt harminchat évben egyszer sem tatarozták, így az évek alatt igazán rossz állapotba kerültek. A felújítási munkálatokat július közepén kezdik meg, és a tervek szerint az október végi határidő helyett szeptember elsejéig be is fejezik. A beruházási összköltség 5 millió 800 ezer dinár, amelyből 5 milliót a Tartományi Sport és Ifjúsági Titkárság, míg 800 ezret Törökbecse önkormányzata biztosít.

Ranko Janjić, a törökbecsei Jedinstvo Sport- és Szabadidőközpont igazgatója elmondta, hogy a mintegy harminc négyzetméteres öltözőkben legnagyobb mértékben a vizesgócok romlottak el, amelyeket teljes egészében felújítanak. A helyiségek új vízvezetékkel, csapokkal és zuhanyrózsákkal gazdagodnak, valamint új csempék kerülnek a régiek helyére.

Az elmúlt kilenc évben a mintegy 3000 négyzetméteres létesítményen több munkálatot is elvégeztek. Többek között a lelátó négyszáz műanyagszékkel, az épület tizennégy kamerával felszerelt videómegfigyelő rendszerrel, az 1200 négyzetméteres nagy csarnok a már meglévő egy mellé újabb elektronikus kijelzővel, új parkettel, valamint energiatakarékos LED-égőkkel gazdagodott. A beázás megszüntetése érdekében a bádoglemezzel borított tetőszerkezetet is évek óta rendszeresen felújítják.