2024. április 19., péntek

A kenyérnekvaló felét már learatták

Esnek a felvásárlási árak

A napokban hullott csapadék nem hátráltatja az aratást, de felfrissülést hozott a kapásnövényeknek. A szakemberek szerint sok esetben az utolsó pillanatban mentette meg a kiszáradástól a szomjazó növényeket. A búza és az árpa felvásárlási ára némileg csökkent, az olajrepce ára pedig nagyot zuhant.

Branko Dudić, a topolyai Bácska Földműves-szövetkezet igazgatója elmondta, hogy az árpa aratása már befejeződött ebben a régióban. A búzával bevetett parcellák több mint a felén véget ért a kenyérnekvaló betakarítása is. Az olajrepce mintegy harmadát sikerült eddig betakarítani. A felvásárlási árak az utóbbi napokban jelentősen visszaestek. A takarmányárpáért már mindössze 32 dinárt fizetnek, a sörárpáért 38 dinárt, az viszont kevesebbet termett. A búzáért pedig a 36 dináros kezdőár után most már csak 32 dináros előleget kínálnak. A búza minősége jó, a hektolitersúly és a nedvességtartalom is a kívánt szinteken alakul. Az olajrepce felvásárlási ára a 100 dinár körüli értékről egészen 70 dinárig zuhant vissza. A repcéért állítólag a világpiacon is kevesebbet kínálnak most a korábbinál. Ami a hozamokat illeti, az árpa esetében holdanként 20–30 métermázsát termett, az alkalmazott agrotechnika, a talaj minősége és az adott parcellára hullott csapadék függvényében. A sörárpa esetében ennél gyengébbek a hozamok. Az olajrepce átlaghozama 2–2,5 tonna között várható hektáronként.

Dudić elmondta, hogy a napokban mintegy nyolcliternyi csapadék hullott négyzetméterenként, ami csak rövid időre szakította meg az aratást. A kapásnövényeknek is komoly felfrissülést hozott, de további csapadékra lenne szükség. Az igazgató elmondta, hogy a malacok és a hízósertések felvásárlási ára is visszaesett. A malacok ára nemrég még 320 dinár körül alakult kilogrammonként, most 270 dinárt fizetnek. A hízósertések felvásárlási ára jelenleg 205 dinár kilónként. A jószágpiacra nem jellemző a kereslet növekedése.