2024. április 19., péntek
TARTOMÁNYI KORMÁNY

Veszélyeztetett gyerekeket üdültetnek

A tartományi kormány tegnapi ülésén kilencmillió dinárt különített el a Vajdasági Vöröskereszt programjára, amely mintegy 500 vajdasági szociálisan veszélyeztetett családból származó gyermek hétnapos pihenését és gyógyulását irányozza elő.

A nyári vakáció alatt a gyerekek a vöröskereszt palánkai, verseci és monostorszegi (Bažki Monoštor) üdülőhelyein szállnak meg, ahol kreatív és oktatóműhelyek várják őket. A workshopok témái többek között az embercsempészet elleni védekezés, az egészségügyi prevenciós tevékenységek, az oktatás fontossága a gyermekek életében stb. A programban résztvevő gyerekek lehetőséget kapnak az elsősegélynyújtás alapjainak elsajátítására, a táborban azonban a hangsúly a szocializáción és a szolidaritás fejlesztésén lesz.

A tervek szerint bizonyos számú koszovói gyerek csatlakozik a vajdaságiaiakhoz.

Mindhárom helységben a tartományi kormány pénzéből újították és szerelték fel a vöröskereszt létesítményeit a veszélyeztetett családok gyermekei számára fenntartott üdülőhelyeken.

Az ülésen döntés született arról, hogy 1,6 millió dinárt kap a Vajdasági Vöröskereszt az önkéntesei háromnapos továbbképzése számára.