2022. augusztus 8., hétfő

Fiatalon is példaértékűen

Átadták a Dr. Bodrogvári Ferenc-díjakat

A Dr. Bodrogvári Ferenc-díjat Szabadka városi képviselő-testülete ítéli oda minden évben azoknak a negyven év alatti alkotóknak, akik tevékenységükkel hozzájárultak a város kulturális életének fejlődéséhez, a kultúra, az irodalom, a képzőművészet, a zene, az előadóművészet és a tudományok terén. Az idei kitüntetett Kucor Tamara, a szabadkai Kortárs Galéria kurátora, valamint Herczeg Zsolt dokumentumfilmes, a Pannon RTV munkatársa. A díjakat szerdán, az elismerés névadójának születésnapján adták át a városháza dísztermében.
A Dr. Bodrogvári Ferenc-díj ünnepélyes átadója a helybeli zeneiskola tanulóinak zongorajátékával vette kezdetét. Az eseményen dr. Pásztor Bálint, a szabadkai városi képviselő-testület elnöke mondott ünnepi beszédet.
– A díj névadója, városunk neves személyisége, a tragikus hirtelenséggel fiatalon elhunyt filozófus, egyetemi tanár, író, aki jelentősen hozzájárult nemcsak Szabadka, hanem az egész ország művelődési és tudományos életének gazdagításához. Életműve értékteremtő és példaértékű. Bodrogvári Ferenc közösséget szolgáló tevékenysége, szakmai elhivatottsága példát állított kortársai és az utókor elé is. Büszkék vagyunk rá, ahogyan arra is, hogy minden évben vannak, akik e díj odaítélésére érdemesültek, akik alkotói tevékenységükkel, kreativitásukkal és elhivatottsággal szintén példát mutatnak. Jó tudni, hogy folyamatosan láthatjuk az eredményeket, az azokat megelőző következetes és színvonalas munkát, a tudásvágyat és az állandó tanulás iránti törekvést. A városi képviselő-testület a díj alapítójaként tisztában van azzal, hogy mennyi tanulás, önfejlesztés, elszántság, lemondás, igyekezet van emögött, és tisztában van azzal is, hogy ezt kötelessége támogatni is. Nem elég az eredmények elismerése, hanem részt kell vállalni az eredmények elérésében, a tanuláshoz és fejlődéshez szükséges feltételek megteremtésében. A képzésbe való befektetés a biztos jövő záloga, a fiatalok erkölcsi és anyagi támogatása a társadalmak előmenetelének biztosítéka – fogalmazott dr. Pásztor Bálint.
Kucor Tamara 2019 óta a Szabadkai Kortárs Galéria munkatársa, és eddig hét kiállításnak volt a kurátora. Emellett folyamatosan kutat, és eredményeit tanulmányok, kötetek formájában is publikálja. Kucor Tamara a médiának adott nyilatkozatában egyebek mellett a jelenlegi munkájáról is szót ejtett.
– Nagyon nagy megtiszteltetés díjat kapni attól a várostól, amelyben élek és dolgozom, és mindez arra ösztönöz, hogy még többet dolgozzak, még többet tanuljak, hogy még többet adhassak ennek a városnak. Eddig hét kiállítás kurátora voltam, ami nagyszerű élmény volt, közben pedig sokat tudtam tanulni is, és tudom, hogy még nagyon sok minden vár rám. A Kortárs Galériában végzett tevékenységem mellett is igyekszem művészettörténeti kutatásokat végezni, illetve egyéb módokon is hozzájárulni Szabadka képzőművészetéhez. Jelenleg egy kiállításon dolgozok, jövő héten pénteken nyílik a belgrádi performance művésznő, Dragana Žarevac kiállítása – mondta Kucor Tamara.
Herczeg Zsolt 2017 óta dolgozik a Pannon RTV-nél újságíró riporterként, illetve szerkesztőként. Eddig több dokumentumfilmet készített. Talán a legismertebb munkája a Radnóti nyomában című sorozat és film, de az Egy csónakban – Irány Tokió című műve is nagy figyelmet kapott.
– A díjra belém vetett bizalomként tekintek, ami arra ösztönöz, hogy a későbbiekben is minél jobban, minél nagyobb erőbedobással foglalkozzam a munkámmal, illetve magával a dokumentumfilmezéssel. Célom, hogy dokumentumfilmessé váljak. Még nagyon az út elején vagyok. Dokumentumfilmesként sokat lehet tanulni az elődöktől, akik alkotásokkal vannak jelen Szabadkán, illetve a tágabb értelemben vett filmes szakmában. Igyekszem kurzusokon részt venni, kapcsolatokat építeni más filmesekkel, hisz a folyamatos képzés segíti az előmenetelemet. A Radnóti nyomában című film nagyon fontos számomra, és ugródeszkaként szolgált, hisz az első nagyobb hangvételű alkotásom, ami sikereket ért el különböző fesztiválokon és a közönség körében is – nyilatkozta Herczeg Zsolt.
Az ünnepségen jelen volt a díj névadójának özvegye és lánya is. A díjátadó végén a Szabadkai Zeneiskola hallgatóinak produkcióját hallhatták a jelenlévők.