2024. március 29., péntek

Stratégiával a megmaradásért

Szenttamáson (is) csökkenőben van a magyar óvodások száma

Csütörtökön délután a szenttamási Barbie óvoda kis- és nagycsoportosai a felkészítő óvónők vezetésével ballagási műsorral búcsúztatták el az iskolába készülő nyolc társukat és az idei tanévet. Négy kislány és négy kisfiú ballagott, név szerint Király Lia Vanessza, Kisutcai Aranka, Lukács Larisza, Paracki Zsóka, Romoda Krisztián, Szabó Leon, Szabó Noel és Szluka Nimród.

Az iskolába induló gyerekek oklevelet, és egy tarisznyát kaptak, az óvodában maradó gyerekek táncoltak, énekeltek, verseket mondtak, és egy mesejátékkal tették meghittebbé az ünnepi pillanatokat. Az ünnepség üdítő, édesség és kávé fogyasztásával, kötetlen beszélgetésekkel zárult.

Arról, hogy milyen utánpótlás várható a község egyetlen színmagyar óvodájában Fullajtár Mária óvónőt kérdeztük, aki elmondta, az idei tanévben összesen 25 gyermek járt az óvodába és 17-en kísérték ki a „nagyokat”.

‒ Kevés magyar maradt Szenttamáson, ami az óvodások számán is meglátszik, hiszen évről évre csökken a jelentkezések száma. Őszre mindössze 21 gyerekünk lesz, 10 a nagycsoportban, 11 pedig a kicsiben. Ez annyit jelent, hogy még kevesebben, valószínűleg hatan, esetleg heten indulnak az iskolába. Tudni kell, hogy vannak olyan gyerekeink is, akik a következő év januárjában születtek, és egyelőre nem tudni, hogy közülük ki marad vissza, illetve ki megy majd iskolába. A csoportba két vegyes házasságban született gyermek is jár, akik szerintem nem fognak magyar nyelven továbbtanulni. Mindent összegezve bajban van a magyar óvodai oktatás, ezzel együtt pedig a szenttamási magyarság is. Valahogy meg kellene gátolni az asszimilálódást, ahhoz, hogy megmaradjunk, komoly tervekre, stratégiára van szükség – fogalmazott a szenttamási óvónő.

A tantervet illetően elmondta, a jövő évtől új tervezési program, az ún. projekttervezés indul, amely keretében kizárólag a gyerekek által felhozott témáról tanulnak az óvodában.

‒ A gyerekek érdeklődési köre határozza meg, hogy mivel fogunk foglalkozni, ugyanis ez egy Európa-szerte elfogadott új program, amelybe intézményünk a 2022/2023-as iskolaévben kapcsolódik be – mondta Fullajtár Mária.

Végezetül tegyük hozzá, hogy a szeptemberi tanévkezdéshez mindössze 4 gyermek jelentkezett és nyert felvételt a színmagyar Barbie óvodába.