2024. március 29., péntek

Csütörtökig lehet jelentkezni a jogászösztöndíjra

Június harmincadikáig, csütörtökön 14 óráig lehet jelentkezni a Magyar Nemzeti Tanács Vajdasági Jogászösztöndíj Programjára. 

A Vajdasági Jogászösztöndíj Program 2022–2023. évi ösztöndíjainak odaítélésére vonatkozó pályázaton az a személy pályázhat, aki az alábbi feltételek mindegyikének eleget tesz: nem rendelkezik felsőfokú végzettséggel, és első ízben felvételizik a Szerb Köztársaság területén megvalósuló akkreditált jogászképzés első évfolyamára (függetlenül attól, hogy a jogászképzés állami, vagy magán alapítású karon valósul meg); magyar nyelven végezte általános és/vagy középiskolai tanulmányait; vállalja, hogy a diploma megszerzését követő öt évben legalább három évig Szerbia területén gyakorolja jogászi hivatását.

Az ösztöndíj havi összege nettó 100 ezer forint dinár ellenértéke. A jogászösztöndíjat idén 20 hallgató számára hirdették meg.