2024. március 29., péntek

Elballagtak a végzősök

A kishegyesi általános iskola nyolcadikosai elbúcsúztak az iskolától – Új helyszínen zajlott a ballagási ünnepség

A kishegyesi Ady Endre Kísérleti Általános Iskolában is elballagtak a nyolcadikos diákok. Az ünnepi műsor ezúttal új helyszínen zajlott, de a ballagás menete nem változott – mondta el lapunknak Fülöp Valentin iskolaigazgató, aki arról is beszámolt, hogy a ballagó diákok száma nem igazán változott a korábbi évekhez képest.

– Az idén harmincöt végzős diákunk ballagott el az iskolából. Közülük harmincegy egy magyar osztályba járt, és négyen szerb osztályba. Az előző évekhez viszonyítva a végzősök létszáma nem változott. Ami viszont az elsősök várható számát illeti, sajnos nem állunk túl jól, ugyanis kevesebb mint harminc elsősünk iratkozott be eddig az iskolába. Ez nagyon kevés, ami sajnos nehezíti az iskola dolgát – mondta el az igazgató, majd arról is szólt, hogy az idén a szokásostól eltérő helyszínen tartották meg a ballagási ünnepséget.

– A kishegyesi iskola hagyományosan a színházteremben tartja a ballagást, de azt az idén felújítják. Emiatt egy új helyszínt kellett néznünk, és az iskolaudvarra esett a választásunk. Szerencsére, az időjárás kedvező volt, így meg tudtuk tartani szabadtéren a ballagási ünnepségünket. A szokásoknak megfelelően alkalmi műsorral készültünk, a hetedikesek elbúcsúztatták a nyolcadikosokat, a nyolcadikosok pedig elbúcsúztak az iskolától. A műsorban voltak szavalatok, énekes, zenés számok, vagyis a műsor maga nem változott, csak a helyszín – mondta el az igazgató.

A kishegyesi iskolában is elkezdődik a nyári szünidő, amelyet általában az épület rendbetételére szoktak kihasználni. Az idei szünet ideje alatt szeretnék az iskola régi épületét újrafestetni – mondta az igazgató, majd hozzáfűzte, hogy akkor valósulhat meg a beruházás, amennyiben kapnak rá pénzt. Emellett a belső iskolaudvart is szeretnék újrafesteni, mert már mindkettőre nagyon ráférne a tatarozás – fogalmazott Fülöp.