2024. április 19., péntek
NAGYKIKINDA

FRISSÍTETT – Huszonnégy hektárnyi búza vált a lángok martalékává

Szerdán a késő délutáni órákban Nagykikinda és Homokrév (Mokrin) között a határban óriási tűz ütött ki, amelyben a becslések alapján 24 hektárnyi, betakarításra váró búza is a lángok martalékává vált. Az oltás során a Nagykikindai Rendőrkapitányság képviselője elmondta, hogy a tűzoltók gyors reakciójának következtében sikerült lokalizálni a tüzet. Hozzátette, hogy a hívást követően a rendőrség és a tűzoltóság munkatársai több tűzoltóautóval is azonnal a terepre vonultak, de a NIS vállalat tűzoltói és traktoraikkal a helyi földművesek is bekapcsolódtak az oltásba.

A mezőőrök szerint a tűz a Romić és a Matijević cégek földjeinél kapott lángra. Bojan Beguš mezőőr a Kurirnak nyilatkozva elmondta, hogy ezen a területen minden évben lángra kap a határ.

– Évente legalább három tűz üt ki aratás előtt ezen a szakaszon. Háromnegyed háromkor vettem észre a tüzet. A tűzoltók gyorsan a helyszínre érkeztek, mert már időközben valaki értesítette őket. Sok parcella leégett, köztük az aratásra váró gabona is. Egyes táblákon a már bebálázott szalma is oda lett – nyilatkozta Bojan Beguš.

A tűz nagy területeket borított be, és az erős szél miatt Nákófalva (Nakovo) felé kezdett el terjedni. A tüzet szerencsére lokalizálták, és el is oltották az este folyamán, de a szeles idő nem könnyítette meg a tűzoltók dolgát. Személyi sérülés nem történt, de az első vizsgálatok és kárfelmérések alapján 140 hektár tarló, 600 bebálázott szalma és 24 hektár learatatlan búza vált a lángok martalékává. A vizsgálatok arra is utalnak, hogy a tüzet egy arató kombájnból kicsapó szikra okozhatta, éppen ezért a Nagykikinda rendkívüli helyzetekkel megbízott részlege arra kéri a földműveseket, hogy munkájuk során legyenek körültekintőbbek, és ne feledkezzenek meg a mezőgépek kötelező tűzvédelmi ellenőrzéséről sem.

Nagykikinda városa a Tűzoltóságot arra kötelezte, hogy hozzon létre egy bizottságot, mely rövid időn belül megszervezi a község területén az aratásban részt vevő mezőgépek tűzvédelmi ellenőrzését, hogy ilyen eset többet ne fordulhasson elő. A jelenleg érvényben lévő mezőgépek tűzvédelmi törvénye alapján a traktorok kötelező tűzvédelmi felszerelése egy 9 kilós, hitelesített tűzoltókészülékből, egy ásóból, egy lapátból, egy szikrafogóból és egy elsősegélydobozból áll. Ami a kombájnok tűzvédelmi felszerelését illeti, a mezőgép tulajdonosának rendelkeznie kell egy 2, illetve 3 kg-os hitelesített tűzoltó készülékkel és egy szikrafogóval.

Néhány nappal ezelőtt egyébként Nagykikinda városa, a rendkívüli helyzetekkel megbízott részlege és a rendőrség közös közleményt adott ki, mely alapján idén először megszervezik a Stop a szabadtéri tűzgyújtásnak nevű akciójukat. Az illetékesek ezzel szeretnék felhívni a figyelmet a tarlóégetés veszélyeire és következményeire. A tarlóégetés büntetését a tűzvédelmi törvény és a mezőgazdasági vagyon védelméről szóló városi határozat határozza meg. A bírság összege magánszemélyek esetében 10.000-től 50.000 dinárig, jogi személyek esetében pedig 300.000 dinártól és 1.000.000 dinárig terjedhet. A tarlót felgyújtók kötelesek kifizetni a tűzoltóság terepi költségeit is, ráadásul az érintett személy további büntetése az, hogy a következő két évben nem vehet részt Nagykikinda városának semmilyen ösztönző, támogatási pályázatán.