2024. március 29., péntek
XIX. VIZES VB, BUDAPEST

Oroszok nélkül is világcsúcs

Az úszóversenyek harmadik napjáig kellett várni, hogy egy világrekord is megdőljön a Duna Arénában – ráadásul egy olyan számban, ahol nemcsak a szakma, de maga a „tettes” sem számított erre. A 100 méteres hátúszás döntőjének mezőnye nem számított a lehető legerősebbnek, hiszen az orosz sportolók eltiltása miatt hiányzott onnan a tavalyi olimpia első két helyezettje, Jevgenyij Rilov és Kliment Kolesznyikov. Thomas Ceccon és Ryan Murphy között volt várható a csata az aranyért, az olasz azonban remek második hosszot úszva végül kényelmesnek mondható előnnyel nyert, ami nem véletlen: 51,60 másodperces időt senki nem ért el még korábban ebben a számban, ezzel Ceccon éppen Murphy hat évvel ezelőtti világcsúcsát döntötte meg, 50.000 dolláros bónuszt is zsebre téve.

Az este során az is bebizonyosodott, hogy beérett a férfi gyorsúszás rövidebb távjainak új sztárja: a 17 éves David Popovici tavaly ilyenkor még az ifjúsági Eb-n tarolt, most viszont a román már felnőtt világbajnoknak mondhatja magát, miután tekintélyes előnnyel nyert 200 méteren. Katie Ledecky eközben nagy fölénnyel nyert 1500-on, 17. világbajnoki címével pedig tovább erősítette helyét minden idők legeredményesebb női úszójaként.

Kedd délelőtt jól alakultak az előfutamok a magyar versenyzők számára, női 200 pillangón Kapás Boglárka (a 7. helyen) és Hosszú Katinka (14.) is középdöntőbe jutott, míg férfi 100 gyorson Németh Nándornak (9.) és Szabó Szebasztiánnak (13.) sikerült ez. Utóbbi számban – amelynek döntőjét ma 18.22-kor rendezik – Popovici jegyezte az első forduló legjobb idejét, a szerb Andrej Barna pedig a harmadik leggyorsabb lett.

Eredmények, férfiak, 200 m gyors: 1. David Popovici (román) 1:43,21, 2. Szunvo Hvang (dél-koreai) +1,26, 3. Tom Dean (brit) +1,77. 100 m hát: 1. Thomas Ceccon (olasz) 51,60, 2. Ryan Murphy (amerikai) +0,37, 3. Hunter Armstrong (amerikai) +0,38. Nők, 1500 m gyors: 1. Katie Ledecky (amerikai) 15:30,15, 2. Katie Grimes (amerikai) +14,74, 3. Lani Pallister (ausztrál) +18,81. 100 m hát: 1. Regan Smith (amerikai) 58,22, 2. Kylie Masse (kanadai) +0,18, 3. Claire Curzan (amerikai) +0,45. 100 m mell: 1. Benedetta Pilato (olasz) 1:05,93, 2. Anna Elendt (német) +0,05, 3. Rūta Meilutytė (litván) +0,09. Műúszás, csapat kombináció: 1. Ukrajna 95,0 pont, 2. Japán 93,5, 3. Olaszország 92,0, … 8. Magyarország 80,4.

Minden kéz elsült

Nyugodtan lehetett bemelegítő mérkőzésként tekinteni a magyar női vízilabda-válogatott első csoportmeccsére, hiszen Kolumbia volt az ellenfele, amely a japánok és a kínaiak visszalépése után szabadkártyával vehetett részt a világbajnokságon, és ez az első szereplése ezen a szinten. A két csapat képességei közötti különbség azonnal nyilvánvaló volt, amit a 35:4-es magyar siker jól szemléltet. Bíró Attila kapitány azt kérte a lányoktól, hogy mind a tizenegy mezőnyjátékos találjon be a kapuba, ami teljesült is: a legtöbb, hat lövést a szlovák származású Nataša Rybanská értékesítette. A csoport másik meccsén Kanada és Olaszország öldöklő csatában 7:7-es döntetlent ért el, s ma este a magyaroknak már aligha lesz könnyű dolguk az olaszok ellen.

Eredmények, nők, A csoport: Kanada–Olaszország 7:7, Magyarország–Kolumbia 35:4. B csoport: Dél-afrikai Közt.–USA 2:24, Hollandia–Argentína 29:6. C csoport: Új-Zéland–Brazília 12:8, Kazahsztán–Ausztrália 6:19. D csoport: Görögország–Thaiföld 28:1, Franciaország–Spanyolország 8:18.