2024. március 28., csütörtök

Drága nyár, vagy drágább?

Az ügynökségek szerint nem növekedtek jelentősen a nyaralási költségek

A szállás, az ellátás és az üzemanyag ára csekély mértékben emelkedett azokban az országokban, amelyekben a szerbiai turisták legszívesebben nyaralnak – állítják az idegenforgalmi ügynökségek és szervezetek.

Az enyhe drágulást Aleksandar Seničić, a Szerbiai Idegenforgalmi Ügynökségek Szövetségének (YUTA) igazgatója is megerősítette a Tanjug hírügynökségnek. Nyilatkozatában saját tapasztalatairól mesélt: nemrégiben járt Görögországban, ahol sem az üzletekben, sem pedig az éttermekben vagy a strandokon nem szembesült jelentős áremelkedéssel – mondta. Példaként a kávé árát hozta fel, amelyért tavaly egy eurót fizetett a görög tengerparton, az idén viszont 1,2-1,5 euróért lehet hozzájutni. Ugyanakkor a közkedvelt görög frappé egy évvel ezelőtt 2,5 euróba került, most pedig 3 euróért kínálják.

A szövetség igazgatója arra hívta fel a közvélemény figyelmét, hogy „óvatosan kell kezelni a közösségi oldalakon és egyes médiafelületeken megjelenő rémhíreket a drágulásról”. Seničić becslése szerint az italok ára 5–10 százalékkal emelkedett, az apartmanokért viszont a legtöbb helyen ugyanannyit kérnek el, mint tavaly. Csak néhány forgalmasabb üdülőközpontban tapasztaltak 5–7 százalékos drágulást. Ez azonban nem drágítja az ügynökségek által előre lefoglalt szállásokat, hisz a szerződések garantált árakkal kötődnek meg – nyugtatta meg a szerb turistákat a szövetség igazgatója. Ugyanakkor elmondta, hogy a szállodai szolgáltatások díja viszont egyes helyeken akár 20 százalékkal is növekedett.

GÖRÖG ÉS TÖRÖK VARÁZS

A görög tengerpart iránti érdeklődés az idén sem lanyhul, becslések szerint a nyár folyamán 700–900 ezren indulnak meg Görögország felé Szerbiából. Seničić ugyanakkor azt állítja, hogy az idén a szerbiai turisták szívesen választják a török tengerpart varázsát is. Sok fapados járat indul ugyanis, az északi partszakaszra pedig számos autóbuszos utazást szerveztek az ügynökségek – magyarázta az igazgató.

Az árakat illetően hangsúlyozta, hogy Törökországban jelentős az infláció, ám mivel az eurónak minden eddiginél alacsonyabb az árfolyama, ezért a turisták jobban járnak, mint az előző években. Olcsóbban tudnak ugyanis szálláshoz jutni, és a vásárlások is lényegesen kifizetődőbbek, mint tavaly ilyenkor.

A két közkedvelt tengerpart mellett sokan érdeklődnek Egyiptom lehetőségei iránt is, de a szerbiai lakosok továbbra is szívesen utaznak Montenegróba is. Bulgária is a közkedveltebb célállomások közé tartozik, az albán tengerpart iránt viszont csökkent az érdeklődés – sorolta Seničić. Hozzátette: ehhez valószínűleg hozzájárult az is, hogy Albániában 20 százalékkal emelkedtek az árak a tavalyiakhoz képest.

A YUTA igazgatója pozitívan értékelte, hogy a koronavírus-járvány ideje alatt meghiúsult nyaralásokért kapott csereutalványok 80 százalékát kihasználták a szerbiai turisták, év végéig pedig ez további 10 százalékkal növekedhet. Így csak az elmaradt utak értékének 10 százalékát kell majd pénzbelileg megtéríteniük az ügynökségeknek – emelte ki Seničić.

MENNYI AZ ANNYI?

A görög tengerpart árainak hozzáférhetőségét Ana Nikolić, egy ottani ügynökség tulajdonosa is alátámasztotta a Tanjugnak. A Jón-szigetek régiójában június hátralevő részében éjszakánként akár 30 euróért is szállást foglalhat egy háromtagú család. Július első felében napi 40 eurót, az augusztusi foglalások esetében viszont 60 eurót kérnek a szállásodók éjszakánként. Parga város vonzáskörében valamelyest drágábbak a szállásfoglalások: itt legkevesebb 35-40 eurót kérnek el éjszakánként a júniusi napokban, júliusban 45-50 eurót, augusztusban pedig 75 eurót kell fizetni naponta a szállásért.  A görög ügynökség információi szerint az Égei-tenger partszakaszán az olümposzi régió a legolcsóbb: itt a Chalkidiki, illetve a Szithonía-félszigetek kínálata a legdrágább. Az utóbbitól Thászosz-szigete mintegy 15 százalékkal olcsóbb: itt 30-40 euróért foglalhat éjszakát egy háromtagú család a nyár folyamán.

Hasonló árakról számolt be a belgrádi Dream Land ügynökség eladással megbízott vezetője, Jovana Komnenić is. Kiemelte, hogy az általuk szervezett utazások ára 300-400 euró körül mozog abban az esetben, ha szervezett autóbusszal utaznak a turisták és apartmant foglalnak. A repülőjegyes szállodafoglalások ára viszont 500-600 eurótól indul, a szállodák besorolásától függően. Hozzátette, hogy a szigetek valamelyest drágábbak, ám általánosságban nem emelkedtek jelentősen nyaralások költségei a görög tengerparton.

Törökországban viszont 30 százalékkal magasabbak az árak a tavalyiaknál, és itt többnyire az all inclusive típusú, azaz a rejtett költségek nélküli nyaralások után érdeklődnek a szerbiai turisták. Montenegróban ugyanakkor olcsóbban lehet szálláshoz jutni, mint tavaly: a többnyire oroszok által kedvelt partszakaszon ugyanis a háborús helyzet miatt az idén inkább a szerbiai zsebekhez igazítják az árakat – mondta Jovana Komnenić.