2024. március 29., péntek

Elismerés a legjobbaknak

Óbecse legeredményesebb középiskolás tanulóit díjazta az önkormányzat

Zsúfolásig megtelt tegnap a községháza díszterme Óbecsén, a legeredményesebb középiskolás diákokat díjazta a helyi önkormányzat. Elismerésben részesültek az Óbecsei Gimnázium, az Óbecsei Műszaki Iskola, valamint az Óbecsei Közgazdasági és Kereskedelmi Iskola Vuk-díjasai, emellett minden iskola legjobb végzőse, azaz a nemzedék tanulói. Azokat a diákokat is megjutalmazták, akik ebben az iskolaévben valamely tanulmányi versenyen figyelemre méltó eredményt értek el, a legsikeresebb sportolók pedig egy szimbolikus díjat vihettek haza.

– Az Óbecsei Közgazdasági és Kereskedelmi Iskola pénzforgalmi ügyintéző szakán tanulok. Nagyon érdekel a könyvelés, könyvelőnek szeretnék tanulni, és ehhez a középiskolám jó alapot ad. Itthon tervezek továbbtanulni. Azért részesültem elismerésben, mert második helyezést értem el a magyar nyelv és irodalom körzeti szintű versenyen, illetve részt vettem a köztársasági döntőben is – nyilatkozott Varnyú Viola, az Óbecsei Közgazdasági és Kereskedelmi Iskola első osztályos tanulója.

Az Óbecsei Gimnáziumban Komáromi Anna Réka lett a nemzedék sportolója.

– Nagyon hálás vagyok az iskolának és a tanáraimnak is, mivel lehetővé tették, hogy a tanulás mellett a sportban is sikereket érjek el. Karatézom, számos országos és nemzetközi versenyen részt vettem már, sokszor értem el helyezést. Tovább szeretném folytatni a karatét, de most a tanulás kerül előtérbe. Pszichológiára szeretnék továbbmenni, most vagyok az Óbecsei Gimnázium végzős tanulója – mondta Komáromi Anna Réka.

Svetlana Vuletić, Óbecse község polgármester-helyettese elmondta, hogy a koronavírus-járvány okozta két év kihagyás után az önkormányzat tovább folytatja a hagyományt és ismét elismerésben részesíti a legsikeresebb középiskolásokat.

– A generáció legjobb tanulói laptopot kaptak ajándékba, a többi diák pedig értékes könyvjutalomban részesült. Az erre a célra fektetett pénzeszközöket a községi költségvetésből különítettük el – fogalmazott Svetlana Vuletić.