2024. április 20., szombat
EGY GYAKORLÓ APA NEM MINDENNAPI MINDENNAPJAI

Jöhet a nyár, mi felkészültünk!

A világválság, a háború (egyesek szerint a harmadik világháború) és a cukorhiány miatt kialakult hiszti mellett nagyjából minden a szokásos mederben zajlik, a gyerkőcök lassan újabb iskolaévet tudnak le, Előd az elsősök fogadására készül a gimnáziumban, ugyanis egy előadást készítenek a gólyák számára. Meglehetősen mozgalmas a nagyfiú élete az utóbbi egy-két hétben, Budapestről érkeztek tanulók egy ottani gimnáziumból a Határtalanul program keretében, ők pedig megmutatták Újvidék nevezetességeit, társalogtak, előadásokra jártak együtt. És ezt a pesti tanulók majd június elején viszonozzák, akkor majd az újvidéki diákokat fogadják Budapesten, két-három napot ott vendégeskednek. Elődnek nagyon tetszett a pestiekkel való barátkozás, úgyhogy alig várja a budapesti kiruccanást. Eközben a múlt hétvégén már voltak a sulival Pesten, az Operában a Csárdáskirálynőt nézték meg. Persze, közben valamikor tanulni is kellene, hiszen (a figyelmeztetések ellenére) leromlottak az osztályzatai az általános iskolaihoz képest, és most megpróbál valamelyest javítani, csak hát sajnos a sok extra aktivitás mellett erre nem sok idő marad, márpedig muszáj lesz.
Közben a másik két lurkóval megkezdtük a strandidényt, májusban igazi nyári időjárás köszöntött ránk, és a Duna is gyorsan felmelegedett, ezért úgy gondoltuk, megmártózunk egy kicsit. No az, hogy felmelegedett, enyhe túlzás, mindenesetre, a bátrabbak már úszkálhatnak benne egy kicsit, így tettünk mi is. Csillával csak egy rövid időre mártóztunk meg, a gyerkőcöket viszont időről időre úgy kellett kitessékelni a vízből, mert ők lilulásig pancsoltak volna, aztán jött volna a recetálás. A Strandon még előszezonális a hangulat, működik pár kávézó, de a giricéket és a lángosokat még nem sütik nagy bánatunkra. A régi fagyisláda sem volt a helyén, de szerencsére az egyik kávézó mellett egy újat üzemeltetnek, és még jobb a választék mint a tavalyinál (még malaga is volt!). A nap kellemesen melegített ezen a késő májusi napon, néha beborult, aztán megint kisütött, ideális volt egy kis barnulásra, hogy felkészüljünk szépen a tengerre. Nehogy úgy járjunk mint a holland turisták, akik amikor megérkeznek a tengerre, hófehéren világítanak a strandon, aztán egy-két nap után úgy vörösödnek a parton az esti sétájuk alkalmával, mint a rákok.
A gyerekek már nyaralási lázban égnek, Kata és Márk felírt mindent, amit még be kell szerezni az indulásig, az idén okvetlenül uszonyokat is akarnak, mert azzal jobban lehet búvárkodni... És mivel jócskán megnőttek, itt az ideje egy nagyobb koffer beszerzésére is... Szépen összegyűlnek a dolgok, Kata és Márk listája egyre bővül, mi meg Csillával majd szépen átnézzük a végén, aztán jöhet a korrektúra. A nyaralás előtt azonban meg kell melegíteni a széket, még egy huszáros hajrá az iskolaév vége előtt, és ha az osztályzatok is rendben lesznek, akkor következhet a megérdemelt vakáció!