2024. március 28., csütörtök

Az emberiesség városa

Szeretetet és megértést hirdető találkozóként tartották meg szombaton délelőtt azt a rendezvényt, amely Az emberiesség városa gyűjtőnév alatt vált ismerté, és immár ötödik alkalommal szervezték meg.

Megálmodói a fogyatékkal élők megsegítését tűzték ki célul, azt szeretnék, ha az őket támogató szervezetek, egyesületek és magányszemélyek hálózata kibővülne, és ha az együttműködést ezen a téren a mostaninál magasabb szintre emelhetnénk.

A Kupakkal a mosolyért egyesület elnöke is, Vanja Petković úgy véli, hogy minél több szervezet vesz részt a támogatásban, annál nagyobb sikereket érhetünk el, a segítség annál hatékonyabb.

A hétvégi akción ott voltak a Sunce és a Patrija Polgári Egyesületek, Prvi korak Emberbaráti Alap, a Tate novosađani Alapítvány, a palánkai MNRO, továbbá az Iz drugog ugla, az Ekologija i dete és az Eko heroj Polgári Egyesületek tagjai. Az önkormányzati támogatású rendezvénynek négyszáznál is több résztvevője és látogatója volt.

Újvidéken a kupakgyűjtés hagyománya mély, 2017-ben a Szabadság téren rekordot döntöttünk: egy kupakokból kirakott mozaikkép bekerült a Guinness-rekordok
Könyvébe.