2024. április 18., csütörtök
VÍZILABDA

A férfiaknak könnyű, a hölgyeknek nehéz

Ma a nők, kedden a férfiak számára is megkezdődik a vízilabdatorna a világbajnokságon. A magyar csapatok egyaránt Budapesten, a Hajós Alfréd Uszodában játsszák a mérkőzéseiket, a szerb férfiak központja viszont a szegedi Tiszavirág Sportuszoda lesz. Az A csoportban helyet kapó magyar férficsapat a páratlan napokon sorrendben Montenegróval, Brazíliával és Grúziával csap össze, míg a D csoportban Szerbia az USA-val, Ausztráliával és Kazahsztánnal játszik. Mindkét válogatott fő esélyes a csoportelsőségre, amely egyenes utat jelent a negyeddöntőbe, míg a második és a harmadik helyezetteknek még a rájátszáson is túl kell jutniuk. A magyar női csapat ezzel szemben, mondhatni, halálcsoportba került, hiszen a Kolumbia elleni nyitány után két nappal Olaszország, majd pedig Kanada vár rájuk, a három válogatott között pedig nagy csata várható a továbbjutóhelyeken.

A magyar férfiválogatott, kapusok: Lévai Márton, Vogel Soma. Mezőnyjátékosok: Vámos Márton, Zalánki Gergő, Burián Gergő, Mezei Tamás, Hárai Balázs, Varga Dénes, Manhercz Krisztián, Jansik Szilárd, Angyal Dániel, Pohl Zoltán, Nagy Ádám. Tartalékok: Fekete Gergő, Vigvári Vendel.

A magyar válogatott edzése a Margit-szigeten (Fotó: MTI)

A magyar válogatott edzése a Margit-szigeten (Fotó: MTI)

A szerb férfiválogatott, kapusok: Branislav Mitrović, Lazar Dobožanov. Mezőnyjátékosok: Dušan Mandić, Viktor Rašović, Nikola Lukić, Sava Ranđelović, Nikola Jakšić, Radomir Drašović, Strahinja Rašović, Marko Radulović, Gavril Subotić, Đorđe Lazić, Nemanja Vico. Tartalékok: Luka Pljevančić, Đorđe Vučinić.

A magyar női válogatott, kapusok: Gangl Edina, Magyari Alda. Mezőnyjátékosok: Szilágyi Dorottya, Vályi Vanda, Gurisatti Gréta, Máté Zsuzsanna, Parkes Rebecca, Mahieu Geraldine, Keszthelyi-Nagy Rita, Leimeter Dóra, Rybanska Natasa, Faragó Kamilla, Garda Krisztina. Tartalékok: Farkas Tamara, Horváth Brigitta.