2024. április 19., péntek

Újítások és hozamnövelés

Megnyílt a Nemzetközi Napraforgó Konferencia Újvidéken

Az Újvidéki Vásár Master Központjának kongresszustermében hétfőn megnyílt a 20. Nemzetközi Napraforgó Konferencia – ISC 2022 (International Sunflower Association 2022), amely a maga nemében a legnagyobb a világon. A nemzetközi találkozón főként a hatékonyság növelésének módjára keresik a választ. Az előadások részletezik a legújabb tudnivalókat és a legfrissebb kutatási eredményeket, de elhangzanak gyakorlati tanácsok, információk is a legfrissebb technológiai újdonságokról. A háromnapos rendezvény az Újvidéki Növénytermesztési és Konyhakertészeti Intézet szervezésében valósul meg.

A konferenciát hivatalosan dr. Vladimir Miklič, a Nemzetközi Napraforgó Szövetség (ISA) elnöke, valamint a konferencia szervezőbizottságának elnöke nyitotta meg, aki elmondta, a világ több mint 30 országából 450 kutató és szakember érkezett a konferenciára.

– A találkozó célja, hogy betekintést nyerjünk a legfrissebb tudományos kutatási eredményekbe. Megnézzük, hogy az egyes országok mit alkalmaznak a termelésben. A napraforgó világpiaci ára meredeken emelkedett, a termelés fele pedig veszélybe került az Ukrajnában történt események miatt. A napraforgó olyan kultúra, amelybe egyre többen és többet fektetnek be, és mindezt új technológiáknak kell kísérniük. Az Intézet mindig is úttörő volt az új technológiák terén, itt hozták létre az első hibridet, harcoltak a megjelenő növényi betegségekkel. Nemcsak követői, hanem elindítítói voltak az új világtrendeknek – emelte ki Miklič.

Mariana Dukić Mijatović, az Oktatási, Tudományos és Technológiai Fejlesztési Minisztérium államtitkára is köszöntötte a konferencia résztveőit.

– Nagy örömömre szolgál, hogy egy ilyen nemzetközi összejövetelt támogattunk, mert a világjárvány kihívása után fontos, hogy a tudósok élőben találkozhassan, és tapasztalatokat, ismereteket cserélhessenek. A mai korban elengedhetetlen, hogy megfelelő támogatást kapjon a tudomány és a gazdaság – mondta Mijatović.

A rendezvényre több magyarországi vállalat képviselője is ellátogatott. Mátrai Tibor, az Agromak Kft. Ügyvezetője úgy fogalmazott:

– Azért jöttünk el a konferenciára, mert egyrészt tagja vagyunk a Nemzetközi Napraforgó Egyesületnek, másrészt pedig Magyarország, illetve a régió egyik legnagyobb napraforgóvetőmag-előállítói vagyunk. Nem egyszerű dolog a vetőmag előállítása, ezért szeretnénk meghallgatni a szakmai újdonságokat, előrehaladásokat ezen a téren – mondta a vállalalt ügyvezetője.

A konferencia június 23-áig tart, a rendezvény utolsó napján, szerdán az intézet mintaparcelláin megtekintik a napraforgóhibrideket, valamint Európa legnagyobb vadon élő napraforgófajtáinak gyűjteményét, amely az Újvidéki Növénytermesztési és Konyhakertészeti Intézet szerint rendkívül fontos a további genetikai kutatások és újabb hibridek kitenyésztése szempontjából, hiszen az új napraforgóhibrideket új betegségek támadják meg.