2024. március 29., péntek

Elkezdődött a 10. Tiszavirág Fesztivál Zentán

Az idén szerencsére az égiek és a tiszavirágok is kegyesek voltak a fesztivál szervezőihez, mivel a kora délután felgyülemlett sötét felhők békésen elvonultak, a kora esti órákban a fesztivál helyszínéről, a Tiszavirág sétányról pedig jól látható volt a kérészek tánca. A rendezvénysorozatot hagyományosan a Tiszamenti Fúvószenekar nyitotta meg a hangversenyével, majd a Bor utcában a szabadkai Contrabayando formáció lépett fel, ezt pedig Mirko Popov akusztikus koncertje követte. A nagyszínpadon a The Bestbeat Beatles emlékzenekar varázsolta elénk a legendás angol zenekar örökzöld szerzeményeit, majd pedig a szegedi Gypo Circus, a maga nemében rendhagyó roma funk és punk formáció fergeteges koncertjén bulizhatták ki magukat a legkitartóbb fesztiválozók.

Fotó: Gergely Árpád

Fotó: Gergely Árpád

Szombaton a délelőtti órákban az alsó rakparton retro horgászversenyt szerveztek. Öt órától a szervezők a legkisebbek számára lehetőséget nyújtanak arra, hogy kiszínezzék az alsórakparti sétányt, fél hattól elkezdődik a Csíkos-Pöttyös zenekar gyermekkoncertje, este nyolc órától pedig táncház várja a néptánc kedvelőit. A Bor utcában lévő kisszínpadon délután fél öttől a helybéli Stevan Mokranjac Alapfokú Zeneiskola növendékei lépnek fel. Utánuk a Borfolk népzenei koncert következik, majd pedig a Sambans formáció lép fel, őket pedig a Latin Combo Duo Cubano együttes és az Inke akusztikus zenekar követi. A nagyszínpadon este fél kilenctől a Los Orangutanes koncertezik. Ezt követően a fesztivál fénypontja, a fáklyás hajós felvonulás és a tűzijáték következik este tíz órától, majd pedig a Bijelo Dugme Beogradski emlékzenekar koncertje zárja az idei fesztivált.

Fotó: Gergely Árpád

Fotó: Gergely Árpád

Az esemény szervezői az idén a fesztivál borának a kiválasztását a látogatókra bízták, a játékban résztvevőket pedig egy sorsolást követően megjutalmazzák.

Az eseményről készített képgalériát itt tekinthetik meg.