2022. szeptember 28., szerda

A hétvégén több ezren ünnepeltek Óbecsén - VIDEÓ

Zdravko Čolić volt az idei Óbecse éjjel elnevezésű rendezvény sztárfellépője

Több mint 35 ezren hallgatták és énekelték Zdravko Čolić legismertebb dalait szombaton este az Óbecse éjjel elnevezésű rendezvényen, amelyet a város központjában található Felszabadulás téren szerveztek meg június 17-én és 18-án. A három órás koncertre a számos szerbiai és vajdasági település mellett Szlovéniából, Horvátországból, Észak-Macedóniából és Bosznia-Hercegovinából is nagy számban érkeztek vendégek. A kétnapos rendezvény Óbecse község és a helyi vállalkozók támogatásának köszönhetően valósult meg, a községi költségvetésből 6,7 millió dinárt különítettek el erre a célra.

Az Óbecse éjjel rendezvényt 2017-ben szervezték meg először a városi tér felújításának befejezése, vagyis az új tér ünnepélyes átadása alkalmából. A 2020-as és a tavalyi, 2021-es rendezvényt egészségvédelmi és biztonsági okokból csak jelképesen tartották meg, a koncertek, valamint a különféle kísérőprogramok elmaradtak. Az elmúlt két év kivételével minden alkalommal közismert zenészek, művészek léptek a város szívében felállított színpadra, de a látványos tűzijáték, a gyermekprogramok és a kulturális programok sem maradtak el.

Az eseményről készült bővebb tudósításunkat a hétfői lapunkban olvashatják.