2024. március 29., péntek
ATLÉTIKA

Az évszázad leggyorsabb mérföldje

Közeleg a világbajnokság, ráadásul a Gyémánt Liga-tornák is egymást érik, hiszen e hétvégén, szombaton már egy újabbat rendeznek Párizsban, így a versenyzők is alaposan megválogatják, hol állnak rajthoz. Ennek folyománya, hogy a fél évszázados hagyománnyal rendelkező csütörtöki oslói versenyen nagyon eltérő volt az egyes számok startlistájának csengése. Az általában karibi sztárfelvonulást hozó női 100 méteren így születhetett most dán győzelem, ellenben 5000 méteren tényleg itt volt a világ krémje, és jókora meglepetés is született, hiszen az 1500-as specialista Dawit Seyaum ért célba elsőként az olimpiai bronzérmes Letesenbet Gidey, a világcsúcstartó Gudaf Tsegay és a már mindent megnyert Almaz Ayana nevével fémjelzett mezőnyben. Hármas etióp győzelmet hozott a férfiak azonos távú versenye is, a norvég közönséget viszont az egy mérföldes táv izgatta leginkább, ahol Jakob Ingebrigtsen készült nagy dobásra, és azt meg is valósította. Bár az ausztrál Oliver Hoare alaposan megizzasztotta a hajrában, ám az 1500 olimpiai bajnokának sikerült nyernie, 3:46,46-os ideje pedig közel 23 éve a legerősebb eredmény, amit ezen a távon elértek, ráadásul a világ valaha volt hatodik legjobbja.

Magyar dobogós hely is született az este során, a nem Gyémánt Liga-szám kalapácsvetésben rendezett versenyen ugyanis Halász Bence második lett, jó egy méterrel elmaradva a lengyel Paweł Fajdek mögött.

Győztesek, férfiak, 100 m: Andre de Grasse (kanadai) 10,05. 110 m gát: Devon Allen (amerikai) 13,22. 400 m: Kirani James (grenadai) 44,78. 1 mérföld: Jakob Ingebrigtsen (norvég) 3:46,46. 5000 m: Telahun Haile Bekele (etióp) 13:03,51, … Elzan Bibić (szerbiai) 13:36,91. 400 m gát: Alison dos Santos (brazil) 47,26. Távolugrás: Miltiadisz Tentoglu (görög) 8,10 m. Rúdugrás: Armand Duplantis (svéd) 6,02 m. Kalapácsvetés (nem GYL-szám): Paweł Fajdek (lengyel) 80,56 m, 2. Halász Bence 79,29. Nők, 200 m: Ida Karstoft (dán) 22,73. 400 m gát: Femke Bol (holland) 52.61. 800 m: Keely Hodgkinson (brit) 1:57,71. 5000 m: Dawit Seyaum (etióp) 14:25,84. Diszkoszvetés: Sandra Perković (horvát) 66,82 m. Súlylökés: Chase Ealy (amerikai) 20,13 m.