2024. április 24., szerda

Kiss Gyula zongoraművész

Ismétlem magam... Őróla sem írtak a halála óta eltelt 103 évben: egyik zenei lexikonunkban sem szerepel, pályaképe föltáratlan.

A régi Magyarországon, Nagybecskereken született 1892. február 27-én, – elszegényedett kisnemesi családban. Apja, Kiss István, bírósági végrehajtó, anyja Lindhof Ilona. A házaspár nagyobb gyermeke, Dezső zongoraórája után az öt-hat éves Gyulus odament a hangszerhez, és lepötyögte a hallott dallamokat. A szülők mindenben segítették a kis tehetséget, aki szülővárosában az elemi és a középiskolával (1910) párhuzamosan végezte zenei tanulmányait, az utóbbit „Salkovszky kisasszonynál.” A Szegedi Napló szerint Gyula már diákkorában zongoravirtuózzá fejlődött. (1915. szept. 29.) Igaz, vonzódott az orgonához is, a Zeneakadémián az első tanévben (1910/11) orgona, a másodikban és a harmadikban orgona és zeneszerzés szakos volt. Pesti éveiben az Eötvös kollégiumban lakott, alakja fölismerhető Gyergyai Albert emlékezésgyűjteményében: „a díszteremben gyakorolt zongorán egy szegedi társunk, aki gyönyörűen játszott, az első világháborúban esett el.” (A várostól a világig. Bp., 1986, 24.)

Az 1913/14-es tanévre is beiratkozott, de igen hamar elment Németországba. Zongoraművészi és zeneszerzői oklevelét (1914. júl. 22.) a lipcsei zeneakadémián kapta, a nagynevű és nagyhatású Max Reger (1873–1916) kedvelt növendékeként. Talán ő volt az a német tanár, aki szerint Kiss személyében a világ számára egy új magyar művész csillaga ragyog föl. (Szegedi Friss Újság, 1915. szept. 29. – A továbbiakban: SZFrÚ)

A háború kitörése után, 1914. augusztus 3-án vonult be Nagybecskerekre, hogy az 5. honvéd gyalogezredben letöltse egyéves önkéntesi idejét. Zászlóalját szeptemberben vezényelték Szegedre: a kiképzés fáradalmaira az esti órák zenélése hozott enyhítést...

Kiss Gyula a szegedi honvéd tisztikar 1914. december 18-ai hangversenyén, a telt házas színházban mutatkozott be a helyi közönségnek. (Előre kell bocsátanom, hogy abban az időben a műsort versek, ének- és magánszámok színesítették, – ezekre általában nem térek ki.) Ismeretlen valaki ült a zongorához, és elismert művész állott föl. A Szegedi Napló ezt írta: „Bach Kromatikus fantáziáját adta elő Kiss Gyula zongoraművész[...] katonai szolgálatra van bevonulva, s az egyszerű önkéntesi uniformisban senki sem sejtette azt a művészt, amilyennek már a második percben kénytelenek voltunk elismerni. Neki különben foglalkozása, hivatása is a művészet. Németországban szerzett zeneszerzői oklevelet, s alapos tudását érvényre is juttatta a rendkívül nehéz darabban, melyet eljátszott. A nehéz technikájú dolgot oly bámulatos virtuozitással adta elő, hogy még két ráadást is kívántak tőle. A közönség tomboló tetszése mellett játszotta el Chopin egy[ik] keringőjét és Chopin Desz-dúr etűdjét.” (Dec. 19.)

Erre az estre pontosan emlékezett az l. betű mögé bújó nekrológíró. Amikor Kiss először lépett föl a színházban, a „vékonypénzű önkéntesgyereket látták csak benne, de tíz perc múlva már orkánszerű taps jelentette, hogy új művészt födözött föl a közönség, mely látta és hallotta a kontinens legjobbjait, és kényes ízléssel, megértéssel válogathatott az összesek között. Attól kezdve aztán Kiss Gyula neve biztos program volt, maga a biztos siker, föllépte pedig telt ház. Ünnepelték, becézték, és körülövezték meleg szeretettel, az elismerés minden jelével, büszkén arra, hogy művészetének egyik gyönyörű ága Szegeden indult virágzásba”. (SZÉV 1915. szept. 28.)

Az azonos motívumból és Kiss föltétlen elismeréséből nem merészség arra következtetnem, hogy a Szeged és Vidéke munkatársa a Napló korábbi cikkéből (1914. dec. 19.) vett át részleteket.

A Szegedi Híradóban az (-ó) betű mögé rejtezett újságíró sorai: „A negyedik szám Bach: Kromatikus fúgája volt, melyet Kiss Gyula adott elő. A fiatal művész előadásáról csak elismerőleg írhatunk, elmélyedt, tökéletes játékával a műnek tematikai és konstruktív szépségeit tökéletesen érvényre juttatta. Két Chopin-művet játszott még, egy valse-t és egy etude-öt, s mindkét mű interpretálásával beigazolta, hogy komoly és képzett pianistával van dolgunk.” (Dec. 19.)

Végül a Délmagyarországból citálok. Kiss Gyula a „múlt években még a lipcsei konzervatóriumnak volt[...] sokat ígérő tehetségű növendéke, ma a hadsereg egyik derék katonája[...] Komoly készültségűnek mutatkozott, aki át tudja érezni azt, amit előad, és értelmezője is tud lenni. Bach Kromatikus fantáziáját játszotta kiváló technikai készültséggel, megértően és megértetően[...] A zajos tapsokra Chopin két művének érzésteljes előadásával toldotta meg a műsorát.” (Dec. 19.)

Láthatjuk, hogy a pályakezdő művész – ma használatos szóval – berobbant Szeged zenei életébe.

Kissnek a kiképzés befejezése után, 1915 elejétől volt több szabadideje. Tudott gyakorolni, megismerkedett a szegedi muzsikustársadalom tagjaival. Szoros szakmai kapcsolatba került Fichtner Sándorral, az ezredzenekar nagytudású karmesterével, és elválhatatlan jóbarátja lett a vásárhelyi születésű Tevan István (1892–1916) grafikus- és festőművésznek. Fischhof Ágota (1895–1976) közlése (1974) szerint a két fiatal gyakran kereste föl Hajnóczy utcai házukat a heti fogadónapokon. Tevan rajzot készített róla, Kisstől könyvet, kottákat kapott ajándékba. Két – nem ismert – újságíró is igen közel állhatott a művészhez, hiszen számos életrajzi mozzanatot jegyzett föl róla a Szeged és Vidékénél dolgozó (l.), a Híradónál működő (). Azonosításukban írói álnévlexikonaink (Gulyás Pál, Sz. Debreczeni Kornélia) sem segítettek.

Az l. rejtheti a zeneszerető főszerkesztőt, Balassa Armint (1861–1924), aki népies műdalokat szerzett (1883, 1888), szívesen írt cigányzenészekről (Czutor Béla, Erdélyi Kálmán), és akinek József fia a hazai sikerei után 1925-től Németországban (München, Berlin stb.) lett ismert operaénekes (tenor). Balassának – Frankl József (1902–1994) gyógyszerész közlése szerint – állandó páholya volt a színházban, és fia minden föllépését megnézte.

A szignó (-ó) talán Palócz László (1859–1930) főszerkesztőt takarja. (Ezt megerősíteni látszik, hogy Palócz kilépése /1916. ápr. 30./ után már nem található a lapban.) És persze ne feledkezzünk meg a gordonkás Fiedler (később: Fellegi) Walterről, akit Kiss-sel a megértő együttzenélésen túl az is összekötött, hogy a szegedi zenetanár szintén Németországban, a drezdai konzervatóriumban kapta meg diplomáját. Minden bizonnyal Kiss szűkebb baráti köréhez tartozott még két hegedűs, aki gyakori társa volt a kamara-zenélésben: az öt évvel idősebb Istók Barnabás, aki három évig zeneszerzést is hallgatott az akadémián és Belle Ferenc (1891–1977).

Művészünknek 1915-ben Szegeden hat, Hódmezővásárhelyen egy föllépése volt.

Kezdte február 3-án a színházban. A Fichtner vezette honvédzenekar számai között Juhász Gyula beszélt a versekről és adott elő a költeményeiből, – Kiss zongorázott. Idézek: „Szeged város kedvenc zeneművésze, Kiss Gyula Chopin e-moll versenyét játszotta. Az ifjú kiforrott művész, Max Reger világhírű zeneszerző tanítványa. Kiss technikája briliáns, a magyar művész – reméljük – még sokat beszéltet magáról.” (DM febr. 4.) Tetszettek figyelni? A lap már a város kedvencének nevezi. Igaz, ezt írta a Szeged és Vidéke nekrológjának idézett része is...

A Híradóban (-ó) így emelt kalapot: „Chopin zongoraversenye következett, melyet Kiss Gyula adott elő zenekari kísérettel. Igen örülünk annak, hogy Szegeden e művet ilyen talentumos, vérbeli muzsikustól volt alkalmunk először hallani, kiről újból csak elismerőleg írhatunk. Mai fölléptével azt a mély szimpátiát, melyet Bach Fantáziájának előadásával váltott ki belőlünk, szeretetté változtatta át. Chopin alkotásának összes szépségeit elmélyedetten, átérezve juttatta érvényre. A közönség elismerését két ráadással köszönte meg.” (Febr. 4.)

A Napló szerint „nagy sikere volt Kiss Gyulának, aki Chopin zongoraversenyét játszotta olyan briliáns előadással, lehelet finomsággal és szerető elmélyedéssel, hogy szűnni nem akaró tapsokkal honorálták, és még két kisebb produkcióval kellett kielégítenie a publikum felszított melódia-szomját.” A lap így folytatta: „két zeneszám között Juhász Gyula mondott néhány szót a versekről, nehéz napjainkról, nagy szomorúságokról és a zengő verssorok vigaszáról. Aztán néhány költeményét olvasta fel.” (Febr. 4.) Ha többet nem, de annyit bátran leírhatunk, hogy Juhász és Kiss megismerkedett egymással...

A Szeged és Vidéke szerint „briliánsan adta elő Chopin zongoraversenyének első tételét Kiss Gyula, akinek a csillapodni nem akaró tapsok sürgetésére kétszer ráadást kellett adnia.” (Febr. 4.) Nemigen lehet kétséges, hogy művészünk a teljes darabot játszotta el.

A szegedi honvédzenekar (második) kamaraestje 1915. február 27-én volt a Kass Szálló márványtermében. Haydn G-dúr Trióját adta elő a volt szegedi zeneiskolás Istók Barna (hegedű), Fiedler Walter (gordonka) és Kiss Gyula (zongora). Grieg Csellószonátáját Fiedler és Kiss játszotta. Kiegészülve, Schubert Pisztrángötösére vállalkoztak: Istók Barna, Belle Ferenc (második hegedű), Fiedler, Ritter Ferenc (gordon) és Kiss. A Szegedi Napló munkatársa röviden írt: A trió „különleges műremekhez illő áhítatos odaadással és méltó zenetudással” játszott. (Febr. 28.) Egyetlen mondat a Szegedi Híradóból: „Fiedler professzor és Kiss Gyula Grieg Cselló-szonátáját adták elő[...] Kiss, akit szeretnénk városunk művészei közé számítani, ma is megtalálta azokat az eszközöket, melyekkel újból tanúságot tett jelentős kvalitásairól.” (Febr. 28.) Fiedler neve után a professzor szó azt jelenti, hogy tanár a városi zenedében. A Délmagyarországban a Pisztrángötös után ezt olvassuk: „Kiss Gyula a lelke a társaságnak. Vérbeli művész, máris művésze a zongorának. Azt hisszük, diadalmas jövő vár rá.” A Szeged és Vidéke nem számolt be az estről.

A szegedi lapok röviden és hiányosan írták meg, hogy a honvédzenekar március 6-án Hódmezővásárhelyen adott hangversenyt, melyen szólisták is fölléptek. Kiss Gyula Chopin – valószínűleg e-moll – Zongoraversenyét, míg a Belle–Fiedler–Kiss hármas Haydn G-dúr Trióját adhatta elő, akként, hogy Istók helyett Belle játszott. (SZH febr. 25., márc. 5.).

Március 18-án Venczell Béla, az Operaház tagja (basszus) és a Fichtner vezényelte honvédzenekar adott a színházban hangversenyt (Weber, Beethoven, Goldmark). Művészünk is föllépett. Idézek a Délmagyarország első beharangozójából: Kiss Gyula „a már olyan népszerű zongoraművész lesz az est másik szólistája, aki zenekari kísérettel az egyik legművészibb és leghatásosabb számot, Mozart d-moll zongoraversenyét adja elő”. (Márc. 17.) A másodikban ezt írták: „Kiss Gyula Mozart Zongoraversenyét adja elő saját kadenciáival[...] Max Reger kedvelt növendéke volt, a lipcsei Zeneakadémiát végezte.” (Márc. 18.) És a másnapi kritika: „Kiss Gyula, aki – mióta első ízben hallottuk játszani – kadét-őrmester lett[…] Nagy zenei képzettsége és előadó-képessége mind jobban kibontakozva tárul a közönség elé. Máris mestere hangszerének, és nem kell hozzá prófécia, erről az ifjú talentumról még sok szó fog esni a jelentős művészek között. Ma zenekari kísérettel Mozart Zongoraversenyét adta elő azzal a finomsággal, ami ámulatba ejtette a hallgatóságot. A műben alkalmazott kadenciája bravúrosságával hatott. Zajos tapsokban volt része, és a lelkes tetszés-nyilvánításokra Grieg, majd saját kompozíciójával toldotta meg a műsorát.” (Márc. 19.) A Híradó szerint Kiss „újból bebizonyította, hogy oly művészi individum, ki a legnehezebb föladatokat tökéletesen oldja meg; a közönség tapsviharait ráadással honorálta, Grieg egy művét és a saját kompozícióját (Berceuse) adta elő. E mű a mély érzésű poétát tárja elénk, a Két kadenciát, melyet Mozart zongoraversenyéhez írt, szintén méltatnunk kell, mint Mozart szellemében megírt muzsikát, mely tökéletesen illeszkedett a műbe.” (Márc. 19.) A Naplóból: „Kiss Gyula Mozart d-moll Zongoraversenyét adta elő. A fiatal zongoraművész hallatlan technikával rendelkezik. Muzikalitása is kétségen felül áll.” (Márc. 19.) A Szeged és Vidéke rövidke sorai szerint Kiss „nagy virtuozitással adta elő Mozart d-moll Zongoraversenyét.” (Márc. 19.)

A honvédzenekar 1915. április 10-én az Otthonban (Kass Szálló) tartotta második kamarazene estjét. Fichtner Fúvósötöse, és az idézetben írt két trió volt műsoron. „Három művészember, akik most katonáskodnak, és akik nem csak rajongói a zenének, de érdemes interpretálói is, kényesebb igényeket kielégítő módon adták elő Beethoven D-dúr Trióját, Mendelssohn c-moll Trióját. Belle Ferenc hegedűn, Fiedler Walter gordonkán, Kiss Gyula zongorán játszott. Megértői ők a halhatatlan alkotásoknak, egyben művészi megszólaltatói is. A közönség hangot is adott ennek a véleménynek, és zajos tapsokkal honorálta a jeles zenészeket tartalmas, és művészi szépségeket felszínre hozó játékukért.” (DM ápr. 11.) A Napló elismerése: „A mi derék muzsikusaink ünneppé avatják minden koncertjüket. Legjobb tudásukkal, egész lelkesedésükkel a legnagyobb, a legmonumentálisabb zenét óhajtják szolgálni. Beethoven óriási szelleme az, akit minden szeánszukon idéznek. És nem lehet róluk jobbat mondai, mint azt, hogy az meg is jelenik. Beethoven D-dúr Trióját olyan előadásban hallani, amint azt Kiss Gyulától, Fiedler Waltertól és Belle Ferenctől hallottuk, elsőrangú művészi élvezet. Megértő, finom, kicsiszolt munka volt.” (Ápr. 11.) Most pedig (-ó) sorai a Híradóból: „A Kiss-Belle-Fiedler trió ma újabb megértőket szerzett a kamaramuzsikának. Ismét stílusos előadóknak bizonyultak[…] mindhárman kialakult és már megállapodott művészegyéniségek. Így tehát ideális fölfogásban hallottuk Beethoven D-dúr Trióját, melynek Largójával keltettek legnagyobb hatást.” (Ápr. 11.) A Szeged és Vidéke csak előzetest közölt, beszámolót nem.

Május 15-én a vak katonák javára volt jótékony hangverseny a Közművelődési palotában. A Délmagyarország előzetese szerint honvédzenekar – többek között – Fichtner Fúvósötösét, míg Kiss Gyula „a Szegeden hadba vonult zongoraművész Mozart A-dúr, Beethoven d-moll és Schumann g-moll szonátáját” adja elő. (DM máj. 13.) Kritikát nem közölt a lap. A Szeged és Vidékéből (máj. 17.): „az ismert zongoraművésztől Mozart, Beethoven és Schumann szonátáit hallottuk vérbeli művészt jellemző interpretálásban.” A Híradónak a hangverseny utáni száma Szegeden nincs meg. Végül a Napló dicsérő szavai: „Kiss Gyuláról nyugodt lélekkel megállapíthatjuk, hogy[…] túl az összes technikai nehézségeken, nagy muzikális intelligenciával, a nagy komponistákat lényegükben adja. Mozart választékossága, formai tökélye és énekszerűsége, Beethoven mélysége, gazdagsága és monumentalitása, Schumann romantikus lendülete, fantasztikussága jellegzetesen és eredeti színeiben emelkedtek ki művészi interpretálásában.” (Máj. 16.)

Május 23-án, pünkösd vasárnapján, ugyancsak a vak katonák számára volt jótékony hangverseny a Közművelődési palota dísztermében. A műsor szerint a színház művészei szavaltak, énekeltek, a két zenei szám a Fichtner vezette honvédzenekar, és „Kiss Gyula hangversenye” volt. Prológként Móra Üzenet haza c. verse hangzott el Gömöri Vilma előadásában. Művészünkről: „A műsor egyik legértékesebb száma volt Kiss Gyula zongorajátéka. Ez a rendkívül talentumos, nagy jövőjű fiatal művész lírai mélységű, ragyogó technikájú játékával most is elragadta a közönséget.” (SZÉV máj. 25.) A Délmagyarország szerint „ezután Kiss Gyula zongoraművész következett, a közönség tapssal honorálta a kitűnő művészt, és több számot megújráztatott.” (Máj. 25.) A Szegedi Híradónak a hangverseny utáni napon megjelent számát nem tudtam kézbe venni.

Sem az elnagyolt műsorból, sem a négy helyi lapból nem derül ki pontosan, mit adott elő Kiss az utolsó szegedi föllépésén. A Napló nyújt némi segítséget: „Schumann- és Schubert-dolgokat játszott

Kiss Gyula zongoraművész, vérbeli muzsikus volta, és befejezett készsége ezeket a produkciókat is

értékessé emelte.” (Máj. 26.) A mindig pontosan emlékező újságíró (Palócz?) szerint „Schumann szonátájával búcsúzott el örökre”. (Színházi Újság, 1915. okt. 10.)

A szegedi magyar kir. 5. honvéd gyalogezred 1915 „nyár elején” bővült Kiss akkori egységével, a szegedi 5. honvéd pótzászlóaljjal. A galíciai orosz határon, a Novo-Aleksziniec–Milnó–Bukovina frontszakaszon foglaltak állást. Itt érte a művészt a fejlövés szeptember 17-én. Bajtársa és barátja, Csiky Mihály önkéntes tizedes karjai közt élt még néhány másodpercig. (SzFrÚ 1915. szept. 29.) Az orosz határ mellett, Novo-Aleksziniec (ma: Ukrajna, Novij Olekszinec) községtől délre, a 345. számú magassági pontnál temették el. Csiky is, Baróti József színművész is megírta Szegedre a halálhírt. A színész novellaszerű sorait a Szeged és Vidéke közölte szeptember 28-án. Kiss pénztárcája, órája, kottái (!) egy nappal korábban érkeztek meg. (SZN szept. 29.) Köztük volt Beethoven 3. szimfóniája, az Eroica, amint Palócz László(?) nekrológjában olvashatjuk. (Színházi Újság, 1915. okt. 10.)

Kiss István, a tört szívű apa Szegeden töltött néhány napot, eközben megjelentek fiáról írott emlékező sorai. (SZÉV okt. 8.) A család gyászjelentést adott ki, egy nappal korábbra téve a halálesetet:

PRO PATRIA!

Az 1915. évi szeptember hó 16-án délelőtt fél 10 órakor vívott küzdelmes harcokban, Oroszország, Novo-Aleksziniec községtől délre, homlokon egy ellenséges golyótól találva hősi halált halt a mi édes, drága jó gyermekünk, igaz boldogságunk,

kemenesaljai KISS GYULA

a m. kir. 5. honvéd gyalogezred hadapródja, zeneszerző, zongora- orgonaművész, életének 24. évében. A hosszú ütközetekben fáradt, drága holt teteme ideiglenesen ugyanott tétetett tiszttársai által nyugalomba. Élete virágában, művészi pályája kezdetén letört drága, feledhetetlen, édes jó gyermekünk emlékét örökké megőrizzük soha el nem múló fájdalommal telt szülei és rokonai szívében. Amikor a szállítási engedély megadatik, haza fogjuk hozni drága, hűlt tetemeit.

Imádkozunk csendes és boldog nyugodalmadért!

Nagybecskerek, 1915. október 3-án.

kemenesaljai KISS ISTVÁN és KISS DEZSŐ özv. LINDHOF JÁNOSNÉ

neje sz. LINDHOF ILONA bátyja nagymama

szülei

A legjobb barátot, Tevan Istvánt 1916-ban érte a halálos lövés…

A volt magyar kir. szegedi 5-ös honvédek világháborús emlékalbuma, az elhunyt és élő hadviseltek arcképével 1933-ban jelent meg. A hősi halott művész nevével már messzire járt az Idő hajója, Nagybecskerek még messzebbre került, Kiss kimaradt az albumból…

Az Érdekes Újság folyamatosan közölte a hősi halált haltak arcképét és rangját. A Kiss szülők nem küldték be fiuk fotográfiáját.

Így nem ismerjük a művész arcképét…

(A Szegeden élő szerző arra kéri olvasóinkat, akinek van fotográfiája Kiss Gyuláról, illetve olyan csoportkép, amelyen ő is rajta van, jelezze neki)