2024. április 20., szombat

Levendulaszüret Topolyán

Aromaterápia, provence-i hangulat a tóparti művésztelepen – A szedd magad! akció a tervek szerint hetekig tart majd

Hogy a világjárvány életünkre gyakorolt, egyelőre felmérhetetlenül sok negatív hatása hogyan hat a jelenünkre, jövőnkre, nehéz lenne felsorolni, de bizonyára van néhány olyan dolog, amire rámutatott a pandémia: mennyire fontos a személyes jelenlét, a nyugalom, a természet, a jó, egymásra odafigyelő közösség, a bezártságban a találékonyság... S bizony, van néhány, a pandémia, a bezártság idején megszületett ötlet, ami ma már szép eredményeket hoz. Egy ilyen példa a topolyai Művelődési Háznak köszönhetően a ma már virágzó levendulaültetvény a festői környezetben elhelyezkedő Topolyai Művésztelep épületegyüttesének területén.

Az ő szorgalmukat dicséri a virágzó topolyai levendulaültetvény: Csípe Tímea igazgatónő (középen, elöl guggol) és a Művelődési Ház munkaközössége (Fotó: Herceg Elizabetta)

Az ő szorgalmukat dicséri a virágzó topolyai levendulaültetvény: Csípe Tímea igazgatónő (középen, elöl guggol) és a Művelődési Ház munkaközössége (Fotó: Herceg Elizabetta)

Két évvel ezelőtt, amikor alig volt lehetőség gyülekezéssel járó programokat szervezni a durvuló járványhelyzet miatt, Topolya Község Művelődési Házának munkaközössége az elsők között állt be a segítségnyújtásba, idős személyeket látogattak, segítettek, ahol tudtak, majd a nem tervezett, hirtelen keletkezett szabadidejüket sem tékozolták el, hanem nem kis fizikai munka, némi segítség árán kitakarították a 2016 óta a hatáskörükbe tartozó művésztelep főépülete melletti területet, majd levendulaültetésbe kezdtek, összesen négyezer tő került a földbe. Az akkori munka első gyümölcse az idei nyárra érett be, és az intézmény megszervezheti az első nyilvános szüretet.

A várostól csupán néhány kilométerre, a tóparton található, szépen felújított művésztelep épületét búzamezőkkel, kukoricatáblákkal szegélyezett úton közelíthetjük meg, és a tó látványa is lenyűgöző, a megérkezés azonban feledteti a nyári bácskai tájat, mediterrán hangulatba csöppenünk, a lila levendulaültetvény teljes pompájában fogad bennünket.

Bár vidékünkön nem őshonos, de szemmel láthatóan jól érzi magát a növény. Az illat, amely körülveszi az embert, léleksimogató, megnyugtató. Feltölt a látvány – virágainak nektárja a kertbe vonzza a lepkéket, méheket – és a madárcsicsergéssel tarkított csend egyvelege.

A levendulabokrok a művésztelepen teljes virágpompában fogadják a virág kedvelőit (Fotó: Herceg Elizabetta)

A levendulabokrok a művésztelepen teljes virágpompában fogadják a virág kedvelőit (Fotó: Herceg Elizabetta)

– Az első kétezer-ötszáz tő levendulát 2020-ban ültettük el, szeptemberben az akkor elmaradt községnapi rendezvénysorozat idején, szeptember 16-án, mi így köszöntöttük városunkat, Topolyát. Már akkor volt egy olyan elképzelés, hogy azt a bizonyos szabad területet végig beültetjük ezzel a nemes virággal. Mivel számos fajról lehet olvasni, ezért mérlegeltünk, hogy milyen típusú kerüljön a földbe. Végül arra jutottunk, hogy kombináljuk a fajokat, aminek köszönhetően körülbelül két hét különbséggel számítunk a virágzásra. Az idei az első olyan év, amikor teljes pompájában várhatjuk a bokrok virágzását – mesélte a helyszínen Csípe Tímea, a Művelődési Ház igazgatónője. Azt is elmondta, hogy az első lépésben közönséges levendulát (Lavandula angustifolia) ültettek, majd néhány hónapra rá egy jóval robusztusabb fajta, a provanszi levendula (Lavandula intermedia Grosso) került a földbe.

– Az angustifolia méretében kisebb, virágzatában kevésbé látványos, mint az ezüstös levelű, igencsak tetszetős grosso, viszont tartalmában, hatóanyagaiban, olajban értékesebb. A két fajta előreláthatóan egész júniusban virágzik majd, így ez az első olyan év, amikor az ültetvény mindkét része megmutatkozhat. Habár nagyon időjárásfüggő dolog a szüret, de igyekszünk meghatározni a kezdetét és a végét, a nyílt napokat, amikor várjuk egyének és csoportok érkezését – ismerteti az igazgatónő, aki maga is nagy levendularajongó, amikor csak teheti, kilátogat az ültetvényre, mint ahogyan az alig tízfős munkaközösségből mindenki kivette a részét a nem kis munkából.

Első héten már igen nagy visszhangra talált a szedd magad! akció (Fotó: Herceg Elizabetta)

Első héten már igen nagy visszhangra talált a szedd magad! akció (Fotó: Herceg Elizabetta)

A nyílt szüretet június 6-ától szervezik meg, a délutáni-esti órákban várják a polgárokat, munkanapokon 16 és 20 óra között, vasárnap 9 és 12 óra között, bár ez változó, és vannak szünnapok is. Péntekenként értesítik a nyilvánosságot a következő heti időpontokról.

– Arra kérünk minden érdeklődőt – különösen a távolabbról érkezőket –, hogy ha rászánják magukat a levendulaszüretre, előtte egyeztessenek a Művelődési Ház valamelyik elérhetőségén velünk, a Facebook-oldalunkon vagy a 024/713-515-ös telefonszámon, hiszen akár egy hirtelen jött nyári zápor is meghiúsíthatja a szüretet – figyelmeztet az igazgatónő.

Aki levendulát szeretne szüretelni, az 200 és 400 dináros áron papírtasakokat tud vásárolni, amit kedvére megtölthet. Azoknak, akik nem szeretnének levendulát szedni, csak fotózni, sétálni érkeznek, 100 dinár a belépő. Várják a lakodalmas párok fotózási szándékát is. A tűző nap miatt szalmakalapot, vizet tanácsos magunkkal vinni, no és a munkához metszőollót, de ha véletlenül elfelejti valaki, tudnak kölcsönözni.

Sutorović Edita a családjával együtt látogatott ki a művésztelepre (Fotó: Herceg Elizabetta)

Sutorović Edita a családjával együtt látogatott ki a művésztelepre (Fotó: Herceg Elizabetta)

Suturović Edita mindjárt az első napon délutáni családi programot szervezett levendulaszürettel fűszerezve:

– A férjemmel, a kisfiammal és a nagymamával jöttünk egy kis családi kirándulásra. A levendulát mindenki szereti, e köré szerveztük a családi délutánt. A kisfiamnak is nagyon tetszett, van otthon is veteményeskertünk, sok időt töltünk ott is. Ez egy újdonság neki, és számunka is érdekes. Szerintem most gyűjtünk, megszárítjuk, és végül a szekrényekbe fog kerülni kis zacskókban – mesélte a sorok között.
A topolyaiak terveznek a lila virághoz köthető programokat is.

– A szüret mellett a levendulához köthető foglalkozásokat is szervezünk majd, így gasztrobemutatóval is készülünk, ahol levendulás ételeket-italokat lehet majd kóstolni. Valamint olyan kézműves-foglalkozás is tervben van, ahol illatzsákokat készítenének a résztvevőink – mondta Csípe Tímea, hangsúlyozva, hogy kézműveskedéssel már egy ideje próbálkoznak ugyan, de továbbra is elsősorban művelődési célokat szolgál majd az ültetvény.

A levendula dísz-, fűszer- és gyógynövény egyben. Az ezüstös-zöld félcserje virága számos módon felhasználható. Illóolaja az aromaterápiában ismert, valamint finom szörp, szirup készíthető belőle, és fűszerkeverékek összetevője is lehet.

Papírzacskókba gyűjthető az illatos, lila virág (Fotó: Herceg Elizabetta)

Papírzacskókba gyűjthető az illatos, lila virág (Fotó: Herceg Elizabetta)

A legkorábbi feljegyzés a levendula használatáról az ókori Egyiptomból származik. A levendulaolaj az egyik fontos szereplője volt a mumifikálás folyamatának. Későbbi korokban számos kultúrában, úgymint az ókori Rómában, Perzsiában és Görögországban, a fürdők vizéhez adott anyagok egyikévé vált, és hittek benne, hogy a levendula megtisztítja a testet és a lelket. A rómaiak annyira luxusnövénynek tartották, hogy 1 fontját 100 denariusért adták (akkori pénznem), amely nagyjából megfelelt egy farm munkása havi bérének vagy körülbelül 50 hajvágásnak a fodrásznál. A késői latin neve a lavandārius volt, mely a lavanda (mosni való dolgok) és a lavāre (mosni) szavakból ered. Az ókori idők óta a levendulát több betegség gyógyítására is alkalmazták, mentális problémákra, szorongásra, álmatlanságra, depresszióra, fejfájásra... – ezt már otthon olvasom a világhálón.

A nyílt nap résztvevői az illatban fürödve mindannyian egyetértettek abban, hogy semmihez sem fogható az a nyugalom, amely a levendulaföldön árad felénk. Nagy csokrokkal indultunk hazafelé, és a békességet, nyugalmat valamennyiszer felidézzük, amikor a szobában száradó csokrokra nézünk.