2024. március 29., péntek

Egy a meggy, a bácsfeketehegyi

Idén is megtartották a meggynapi rendezvénysorozatot Bácsfeketehegyen

A bácsfeketehegyi meggy eredete az idők homályába vész. Több elmélet is létezik arról, hogy miképp került az első fa a faluba. Beszélnek olyat, hogy katonák hozták annak idején Boszniából, de biztosat ma már nem tudunk mondani. Mindenesetre ez a meggy meghonosodott itt, olyannyira, hogy pár évvel ezelőtt külön fajtaként is elismerték, és a Prima nevet kapta. A bácsfeketehegyiek tehát szeretik a meggyet, olyannyira, hogy 19 évvel ezelőtt egy civil szervezet megszervezte az első meggynapot. Egy évvel később már a falunapot is ekkor ünnepelték, és az esemény évről évre bővült, gazdagodott. Ma már háromnapos rendezvénysorozat, amelynek szervezését a bácsfeketehegyi helyi közösség koordinálja, és számos helyi civil szervezet vesz részt rajta. Mindenki hozzáteszi a maga kis részét, így áll össze tartalmas programsorozattá.

Meggyből készült termékek kóstolója (Fotó: Lakatos János)

Meggyből készült termékek kóstolója (Fotó: Lakatos János)

Aki ebből eszik, az garantáltan nem csalódik (Fotó: Lakatos János)

Aki ebből eszik, az garantáltan nem csalódik (Fotó: Lakatos János)

Bojtos Béla tanácselnök köszönti a meggynapok vendégeit (Fotó: Lakatos János)

Bojtos Béla tanácselnök köszönti a meggynapok vendégeit (Fotó: Lakatos János)

A legkisebbeket körhinta és légvár hívogatja (Fotó: Lakatos János)

A legkisebbeket körhinta és légvár hívogatja (Fotó: Lakatos János)

A meggynapok központi eleme természetesen a meggy. A Hestia Nők Szervezete számos finomságot készít belőle, amit a meggynapok alkalmával meg lehet kóstolni. De a vendégek meggyből készült pálinkát, bort és likőrt is ihatnak. A gyerekek is a meggyel kapcsolatban rajzolnak és írnak fogalmazást az Én falum és a meggy elnevezésű pályázatra. A beérkezett pályaműveket természetesen a meggynapok keretében kiállították, és a legjobban sikerült alkotásokat díjazták. A meggynapoknak hagyományos része lett a marhapaprikás-főző verseny is, amely évről évre számos helyi és környékbeli csapatot vonz. A szervezők bizonyára azt gondolták, amikor először megszervezték, hogy finom a meggy, de azért valamiből jól is kell lakni. És nem csupán kenyéren él az ember, minden évben tartanak kétnyelvű művelődési műsort, érdekes színházi előadásokat tekinthet meg a közönség szerb és magyar nyelven, és az utcabál is kihagyhatatlan része lett a megmozdulásnak.

Az idén is elkápráztatták az embereket a zöldségszobrászok (Fotó: Lakatos János)

Az idén is elkápráztatták az embereket a zöldségszobrászok (Fotó: Lakatos János)

Meggyből készült finomságok és meggy témájú rajzok (Fotó: Lakatos János)

Meggyből készült finomságok és meggy témájú rajzok (Fotó: Lakatos János)

Művelődési műsor a nyári színpadon (Fotó: Lakatos János)

Művelődési műsor a nyári színpadon (Fotó: Lakatos János)

Ha összegezni kellene, akkor azt mondanám, hogy a meggynapok olyan rendezvénysorozat, amelyen népszerűsítik a meggyet, barátkoznak, művelődnek, esznek-isznak és végül jót szórakoznak. A végén csak megemlítem a bácsfeketehegyi tanácselnök mondását, mely szerint a feketicsi meggyet mindenki szereti, de szedni senki sem akarja.

Kirakodóvásár a meggynapokon (Fotó: Lakatos János)

Kirakodóvásár a meggynapokon (Fotó: Lakatos János)

Nem mind készült meggyből, de mind kiváló (Fotó: Lakatos János)

Nem mind készült meggyből, de mind kiváló (Fotó: Lakatos János)

(Fotó: Lakatos János)

(Fotó: Lakatos János)