2022. augusztus 9., kedd

Úrnapjára virágszőnyeg

Szentháromság vasárnapja utáni első csütörtökön ünnepli az egyház Krisztus titokzatos testét, az Oltáriszentséget. Az úrnapja katolikus főünnep, amelyre minden évben öt nagy méretű virágszőnyegekkel díszítik fel a hívek Moholon a Szent György katolikus templomot. A templomban csütörtök reggeltől harminc személy, főként nők és néhány gyermek készítette a virágszőnyeget az esti ünnepi misére. Almádi Éva, a virágszőnyeget készítők egyike elmondta, hogy négy oltár elé készül virágszőnyeg, valamint a főoltár elé a magyar címert rakják ki rózsasziromból.

– Kerti és nemes virágokat használunk fel. A plébános kihelyezett a templomban egy perselyt, amelybe szépen adakoztak a hívek is, akik nem tudtak eljönni, vagy nincs otthon virágjuk. Az adományból is vásároltunk virágot, valamint hoztunk otthonról. A virágszőnyegeket szombaton bontjuk szét, ami szép, az visszakerül a hétvégi díszítésre. A virágszőnyeg készítése régi hagyomány Moholon. Mi, moholiak nagyon szeretjük és becsüljük ezt a hagyományt, amit tovább kell vinni – magyarázta díszítő asszony.

A templomban már hosszú évek óta Lakatos Irén találja ki és rajzolja fel az oltárok elé a virágszőnyegek motívumait, amelyeket aztán virágból raknak ki. Az idős asszony elmondta, hogy évről évre változnak a minták, ha a díszítőknek van ötletük, akkor az alapján rajzolja meg azokat, ha nincs, akkor segít. Ottjártunkkor egy virágszőnyeget leszámítva már megvoltak a motívumok, amelyek között lesz kereszt fénnyel, szív és kereszttel díszített kehely, valamint a magyar címer. A virágszőnyegek a 18 órakor kezdődő ünnepi misére készülnek, amelyen az elsőáldozó gyerekek fehér ruhában kísérik az Oltáriszentség menetét, a moholi Csobolyó Művelődési Egyesület tagjai pedig népviseletbe öltözve vesznek részt rajta.

Világos Miklós moholi plébános elmondta, hogy a virágszőnyegek a legnagyobb tiszteletadás jelképei, és ezeket Istennek készítik a hívek úrnapja alkalmából.

– Úrnapján Krisztus testét és vérét ünnepeljük. Ez a nagycsütörtök estének a folytatása, ekkor van az oltáriszentség alapításának szentmiséje, amikor Krisztus az utolsó vacsorán megalapítja a kenyérben saját testét, a borban pedig saját vérét. Viszont akkor nem tud az egyház nagy ünnepélyességgel ünnepelni, mert a mise végén már kezdődik a szenvedés ideje, nagypéntek előestéje. Ezért a Szentháromság vasárnapja utáni első csütörtököt, vagyis mai napot a lehető legnagyobb ünnepélyességgel ünnepeljük meg, hogy a mi Urunk megalapította az Oltáriszentséget. Ehhez a nagy ünnepélyességhez hozzátartozik a fokozott díszítettség is. Itt jön képbe a virágszőnyeg készítése, amiben a környéken egyedi Mohol, de Nyugaton sokfelé egész utcákat díszítenek fel virágszőnyegekkel.