2024. április 19., péntek

Tanévzáró 88 diákkal

Számottevő sikereket értek el a Cofman Judit Matematikai Tehetségfejlesztő Iskola növendékei

Szerdán a Cofman Judit Matematikai Tehetségfejlesztő Iskola megtartotta a 26. tanévzáróját a szabadkai Ivan Sarić Műszaki Iskolában.
A Cofman iskola 26 éve működik az Észak-bácskai Magyar Pedagógusok Egyesületének keretében. Az idei tanévben tíz tanító, illetve tanár közreműködésével tizennégy csoportban folyt a munka. Két fizika-, két sakk- és tíz matematikai csoport várta az érdeklődő tanulókat. A munkát szeptember 25-én kezdték meg, és a járványhelyzet ellenére is mind a 11 dupla órás foglalkozást meg tudták tartani egészen február végéig.
Tóth Gabriella, a Cofman iskola vezetője örömmel és büszkén ismertette a gyermekek eredményeit a résztvevőknek.
– Az idei évben összesen 97 általános iskolás és 9 középiskolás tanulónk vett részt a foglalkozásokon, Szabadka minden olyan általános iskolájából, ahol magyar nyelven folyik az oktatás. Erre a díjkiosztóra 88 diák kapott meghívást. Ők azok, akik ebben a 2021/22-es tanévben aktívan vettek részt a Cofman Judit Matematikai Tehetségfejlesztő Iskola foglalkozásain, és sikeresen szerepeltek az évközben megrendezett matematika-, fizika-, illetve sakkversenyeken. Számos versenyzési lehetőséget biztosítottunk a megmérettetéseket kedvelő diákjainknak. A széles kínálatban mindenki megtalálhatta a számára legmegfelelőbbet. Több verseny esetén a zárthelyi megmérettetést levelező fordulók előzték meg. Ilyenek például a Fekete Mihály Matematikai Emlékverseny, a Bonifert Domonkos Nemzetközi Matematikaverseny és a Curie Matematikai Emlékverseny. A Fekete Mihály Matematikai Emlékversenyen az idén húsz tanuló vett részt. Közülük hét tanuló első, egy diák második, egy pedig harmadik helyezést ért el, míg hatan dicséretben részesültek. A Curie Matematikai Emlékversenyen 25 tanulónk vett részt. Hat tanuló első, négy második és négy harmadik helyezést ért el. Nagy eredmény az is, hogy tízen kijutottak az országos döntőre. A Zrínyi Ilona Matematikaversenyen három diák első, kettő második és három harmadik helyezést ért el. A negyedik, a hatodik és a hetedik évfolyamon a csapatverseny első helyezése is a Cofman iskoláé lett, hat tanulónk pedig meghívást kapott a döntőre is. A Bonifert Domonkos Nemzetközi Matematikaverseny levelezőfordulóin 15 tanuló vett részt. Közülük hat diák kapott meghívást a zárthelyi döntőre, ahol négyen részesültek díjban. A foglalkozásokra való járáshoz nem feltétlenül kell, hogy a tanuló nagyon jó képességekkel rendelkezzen, mert nekünk már az egy nagy öröm, hogyha el tudjuk náluk érni azt, hogy szívesen foglalkoznak a matematika feladatokkal. Az jelenti a legjobb alapot igazán, hogyha a szülő is támogatja a gyereket, illetve a mi munkánkat – ismertette az eredményeket Tóth Gabriella.