2024. április 16., kedd

Németországból érkezett a majomhimlővel fertőzött férfi Szerbiába

Egy Németországból érkező férfi hozta be Szerbiába a majomhimlőt, aki a Kurir információi szerint harmincéves és életvitelszerűen Németországban él és dolgozik, viszont szerb állampolgár.

– A férfi, aki kedden este megjelent a belgrádi Infektológiai Klinikán, tudjuk, hogy hol és hogyan fertőződött meg. Életvitelszerűen Németországban él és dolgozik, ezért csak rövid időre utazott Szerbiába. A diagnózis felállítása miatt azonban itt kell maradnia, amíg teljesen fel nem gyógyul – mondta a Kurir forrása.

– A testét hegek borították, majd érkezését követően a Torlak intézetben hivatalosan is megállapították, hogy majomhimlőben szenved – mondta a nevét elhallgatni kívánó forrás.

Mint azt már megírtuk az első szerbiai majomhimlővel fertőzött személyről az illetékesek a vonatkozó szabályzat előírásai értelmében értesítették a nemzetközi egészségügyi szervezeteket is.