2024. március 29., péntek

Szerbiában is megjelent a majomhimlő

A Dr. Milan Jovanović Batut Közegészségügyi Intézet pénteken közölte, hogy Szerbiában is regisztrálták az első, igazoltan majomhimlővel megfertőződött pácienst. Az intézet értesítése szerint a fertőzött nemrégiben tért haza külföldről, és miután diagnosztizálták nála a fertőzés jelenlétét, megkapta a szükséges kezelést, majd karanténba került. Az első szerbiai majomhimlős esetről az illetékesek a vonatkozó szabályzat előírásai értelmében értesítették a nemzetközi egészségügyi szervezeteket is.

A közegészségügyi intézet közleményében felszólította a polgárokat, hogy egészségük megőrzése érdekében tartsák be a megelőző intézkedéseket és az egészségügyi intézmények javaslatait is.
A majomhimlős fertőzés rossz közérzettel, izomfájdalommal, fejfájással veszi kezdetét, jellemző a nyirokcsomók duzzanata, hátfájás, majd a láz megjelenése is, a láz jelentkezését követően kiütések jelennek meg, hólyagok, elsősorban az arcon, a kezeken és a lábakon, amelyek súlyosabb esetben az egész testre kiterjedhetnek. A kiütések fájdalmasak is lehetnek, ám az eddigi adatok arra utalnak, hogy a majomhimlő általában enyhe lefolyású.