2022. augusztus 9., kedd

Három év alatt készülhet el a napelempark

Az idén megkezdődhet a naperőmű építése Törökfalunál

A belgrádi Forest Energy Kft. első beruházásaként épülne meg egy 9,9 MW (megawatt) teljesítményű naperőmű Törökfalu közelében, az egykori Május 1. mezőgazdasági birtok melletti 116 hektáros parcellán, ahol a tervek szerint további napelemeket is felállítanak az elkövetkező három évben. Az adai képviselő-testület a legutóbbi ülésén megszavazta a fotovoltaikus naperőmű és a csatlakozási kábelvezetékek, illetve a multimódusú optikai vezetékek nyomvonala részletes szabályozási tervének kidolgozását, amely elengedhetetlen a tervezett beruházás megvalósításához. A részletes szabályozási terv kidolgozásának teljes költségét a beruházó cég állja. Bilicki Zoltán, Ada község polgármestere elmondta, hogy a beruházót sürgeti az idő, mert a szerződés értelmében három éven belül üzemképes állapotba kell hoznia a naperőművet.

– Ada község önkormányzata eladott 186,4 millió dinárért egy építkezési földterületet, ami a törökfalui kataszteri községben található, az egykori Május 1. mezőgazdasági birtok körül. A terület eladását úgy hirdettük meg, hogy a vásárlótól legalább 5 millió eurós beruházást kért az önkormányzat az elkövetkező három éven belül. A vásárló a szándéknyilatkozatában 11,5 millió eurós beruházásra vállalt köztelezettséget, ami az elkövetkező két-három évben megvalósul. A beruházó köteles a három év lejártával üzemképessé tenni a létesítményt, illetve van kötelező munkaerő-felvétel is a számára – magyarázta Bilicki Zoltán. – A szerződés aláírásakor sikerült megegyezni arról is, hogy a cég az elkövetkezőkben a községünk területére legyen bejegyeztetve, mivel pillanatnyilag Belgrádban van regisztrálva. A napelempark huszonöt-harminc évre szóló beruházás. Ez egy abszolút nyereséges tevékenység, ami a községünk számára az elkövetkező huszonöt-harminc évben komoly adóbevételeket fog jelenteni. Emellett a falvak lakóit megpróbáljuk alkalmazni a cégben. Ők a prioritás ebben a beruházásban. A különböző nagyságú napelemparkok létrehozása különböző engedélyeztetést igényel, minél nagyobb területről van szó, annál bonyolultabb a helyzet. Az első körben 14–15 hektárt építenek be. Ezen a területen 9,9 megawattos naperőművet helyeznek el, ugyanis 10 megawatt alatt a papírok elrendezése még viszonylag egyszerű feladat. Viszont 10 megawatt fölött olyan bonyolult, hogy a beruházó nem biztos, hogy beleférne a hároméves ciklusba. Információim szerint az említett rész mellett párhuzamosan az egész területre megkezdik az engedélyeztetést. Arról viszont nincs biztos információm, hogy ők a villamos energiát eladásra szánják, vagy saját felhasználásra. A beruházó cég ugyanis egy nagyobb cégcsoporthoz tartozik, amely nagy energiafelhasználó – mondta a polgármester.

Az adai képviselő-testület a legutóbbi ülésén megszavazta a beruházáshoz kapcsolódó részletes szabályos terv kidolgozásának elindítását. A polgármester megjegyezte, ezzel lehetővé tették a beruházónak, hogy megrendelje a tervet, amelynek kidolgozása négy-öt hónapot vesz igénybe. Ezzel a határozattal a helyi önkormányzat lehetővé tette azt is, hogy a beruházási területet és az adai fő trafóállomást vezetékkel kössék össze, ami szintén jelentős befektetésnek számít a nagy távolság miatt.

– Idén várhatóan elkezdődik a beruházás. Az idő sürgeti a céget, mert a szerződés alapján, ha három éven belül nem valósul meg a beruházás, abban az esetben az önkormányzatot 250 000 eurós bankgarancia illeti meg a beruházó bankjától. Továbbá a cégnek vissza kell adnia a földterületet a mostani állapotában. A helyi önkormányzatnak viszont vissza kell fizetnie a földért járó pénzt, azzal, hogy a háromévi bérletet lefogjuk belőle – nyilatkozta Bilicki Zoltán.