2024. március 29., péntek

FRISSÍTETT – Több vajdasági iskolában is bombariadó volt

Vajdaság több településéről is érkezett hír bombariadóról.

Olvasói információk szerint Magyarkanizsán, Törökkanizsán, Topolyán és Zentagunarason is elmarad a tanítás bombariadó miatt, de Zentán, Óbecsén, Palicson, Bezdánban, Magyarcsernyén, Krivaján, Bajsán, Torontálvásárhelyen, Militicsen és Gomboson is hazaküldték a gyerekeket.

Ahogyan arról reggel beszámoltunk, az adai Cseh Károly Általános Iskolában és a moholi Novak Radonić Általános Iskolában elmarad ma a tanítás bombariadó miatt.

A magyarkanizsai Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola címére, melyhez hozzá tartozik az Ady-épület, illetve a martonosi, velebiti és adorjáni kihelyezett tagozatok, ma hajnalban érkezett e-mail, melyben bomba elhelyezésével fenyegetőztek. Emellett a magyarkanizsai Zeneiskola is érintett, így az összes épületet lezárták, ma már biztosan nem lesz tanítás. A dolog pikantériája, hogy az Ady-épületben épp ma délután lenne a nyolcadikosok ballagása, amit még egyelőre az igazgató, Szepesi Zoltán szavai szerint nem tudják, hogy megtartanak-e, attól függ, hogy a tűzszerészek munkája meddig tart. A tűzszerészek pedig reggel fél kilenckor félúton voltak Magyarkanizsa felé.

– Hajnal kettőkor és fél ötkor érkeztek e-mailek, szerb nyelven, cirill betűkkel írva. Maga az e-mail cím az, hogy megölünk mindenkit. Azonnal értesítettük a rendőrséget, akik jelenleg is a helyszínen vannak, száz méteres körzetben lezárták az iskolákat és környéküket. Az átvizsgálás még nem kezdődött el, a rendőrök szavai szerint félúton vannak hozzánk a tűzszerészek. Tanítás már biztos, hogy ma nem lesz, a ballagás pedig annak függvénye, hogy mikorra végeznek a szakemberek az átvizsgálással – mondta Szepesi Zoltán, iskolaigazgató.

Magyarkanizsa három iskolája érintett: az Ady, a Zmaj és a Zeneiskola, továbbá a martonosi, velebiti és adorjáni tagozatok.

A Csáki Lajos-, és a Nikola Tesla Általános Iskolák mellett valamennyi Topolya községbeli  alapfokú oktatási intézményben bombariadóval indult a mai tanítási nap, így Gunarason, Zentagunarason, Bajsán, Pacséron és Krivaján is. Amíg a többi oktatási intézményben már a hajnali órákban befutott a fenyegető e-mail, és a tanításra érkező gyerekeket már nem is engedték be az épületekbe, addig a bácskossuthfalvi Id. Kovács Gyula Általános Iskola csupán 8 óra után lett érintett a fenyegetésekben. Egyenlőre a Topolyai Zeneiskola az, ami mentesült a reggeli káoszhangulatból, továbbá a Bambi Iskoláskor Előtti Intézményből, és a középiskolákból sem érkezett bombariadóról információ. 

Miután a belügyi szervek illetékesei átvizsgálták Topolya község általános iskoláit, lassan visszaáll minden a régi kerékvágásba. Így a topolyai Csáki Lajos Általános Iskolában is a helyszínelést követően biztonságosnak állapították meg az épületet. A délelőtti váltás gördülékenyen állt át online oktatásra, a délutáni váltásban megtartják az órákat, illetve a sportcsarnokban az előzetesen meghatározott ütemben bonyolódhat le a Dositelj Obradović Gimnázium és Közgazdasági Iskola ballagási ünnepsége.

Ma reggel nyolc óra után ismeretlen személy vagy személyek arról értesítették e-mailben a zentai Stevan Sremac Általános Iskola vezetését, hogy robbanószerkezetet, bombát helyeztek el az iskola épületében. Az igazgatónő sürgősen értesítette a helyi rendőrséget. A hatóság elrendelte az oktatási intézmény kiürítését, a diákokat hazaküldték, az oktatást online formában tartják meg. Juhász Attila a községi tanács oktatással és művelődéssel megbízott tagja elmondta, hogy olyan személyektől ered a minden bizonnyal hamis bombariadó, akik nem ismerik Zenta község általános oktatási hálózatát, még néhány évvel ezelőtt ugyanis a Stevan Sremac nevét viselő oktatási központhoz tartoztak a község általános iskolái. Ezért történhetett meg, hogy csak egy iskola, a korábbi November 11.-e iskola kapott bombafenyegetést, amely tovább viszi Stevan Sremac nevét.

Stevan Sremac Általános Iskola, Zenta (Fotó: Gergely Árpád)

Stevan Sremac Általános Iskola, Zenta (Fotó: Gergely Árpád)