2024. március 28., csütörtök
NEMZETEK LIGÁJA

Az újabb évszázad magyar meccse

Rég nem látott pofont adott Magyarország Angliának – Marco Rossi legénysége vezeti a csoportot

Az első három mérkőzés biztató produkciója után nem minden remény nélkül utazott el a magyar válogatott Wolverhamptonba a Nemzetek Ligája A divíziójának 4. fordulós ütközetére, arra azonban valószínűleg senki sem számított, hogy Marco Rossi csapata olyan kiütéses, 4:0-s sikert arat, amilyet Anglia legutóbb 94 évvel ezelőtt, 1928 márciusában szenvedett el. Akkor Skócia diadalmaskodott 5:1 arányban angol földön, és azóta most kapott ki először Albion gárdája hazai pályán ilyen megsemmisítő különbséggel. Emellett azt is ki kell emelni, hogy Magyarország 69 éve, az 1953-as, legendás 6:3 óta most győzött először Anglia vendégeként.

Már mintegy negyedórányi játék után mosolyra húzódhatott a szájunk, hiszen néhány veszélyes angol támadás kivédekezése után az első valamirevaló magyar helyzetből gól született: a kapu előterében Sallai Rolandhoz került a labda, aki jó lekezelés után azonnal a kapu bal oldalába tüzelt, Ramsdale kapus pedig csak beleütni tudott a bombába, vezetett Magyarország (16.). Ezután jó darabig nem rezdültek meg a hálók, a magyar szurkolók pedig nemcsak az előny, de a csapat ígéretes játéka miatt is elégedettek lehettek, hiszen bár lényegesen kevesebbet volt a piros mezeseknél a labda, a védekezés szinte hibátlanul működött, amikor pedig előremehettek a fiúk, abban többnyire komoly elképzelés és veszély rejlett. Így érkezett el a rendes játékidő utolsó húsz perce, amely során teljessé vált a történelmi győzelem. Először a csapatkapitány Szalai Ádám helyére nem sokkal korábban becserélt Ádám Martin lopott labdát jó helyzetben, majd hajszálpontosan a középen robogó Sallai elé készített, aki első ütemből laposan Ramsdale lábai között a kapu közepébe lőtt (70.). A megzavarodott angolok ezután sem tudták rendezni soraikat, tíz perccel később egy nem túl acélos védekezésük után ismét Ádám passzolta le a játékszert a húsz méteren várakozó Nagy Zsolt elé, aki kapásból kilőtte ballal a bal alsót (80.). A lelátók magyar közönségében már ekkor tetőfokára hágott az eufória, ám még nem volt vége a történetnek: az ugyancsak kispadról beszálló Gazdag Dániel pompás mély indítást kapott Nagy Ádámtól, majd védőjén áthámozva magát, ellőtt a kifutó Ramsdale mellett (89.), beállítva a szinte hihetetlennek tűnő 4:0-s végeredményt.

A sikernek, valamint az olaszok németországi 5:2-es leszereplésének köszönhetően Magyarország átvette a vezetést a kvartettben. A Nemzetek Ligája csoportköre szeptemberben folytatódik.

Marco Rossi szövetségi kapitány szerint tanítványai csapatként, közösen szenvedtek és küzdöttek az angolok otthonában. „Már a sorsolás pillanatában tudtuk, hogy nagyon nehéz dolgunk lesz Anglia ellen, különösen idegenben, és azzal is tisztában voltunk, hogy vendégként meg kell szenvednünk a sikerért” – nyilatkozta a győzelem után az 57 éves olasz szakvezető, hangsúlyozva, minden játékosa az együttesért és a jó eredmény eléréséért küzdött. „Néhány esetben szerencsénk volt, de tudni kell, hogy a futballban nem lehet elérni ehhez hasonló eredményt szerencse nélkül” – emelte ki Rossi, aki szerint az összes játékos kifogástalan módon követte a kidolgozott taktikát. „Amikor a magyar válogatott képes igazi csapatként játszani, a legtöbb ellenfélnek nagyon nehéz dolga van, ha le akarja győzni” – folytatta tanítványai méltatását a kapitány, hozzátéve, a siker ellenére a földön kell maradni. Rossi a saját szerepére is kitért néhány mondat erejéig. „Amikor megbíztak ezzel a feladattal, azt mondtam a szövetség elnökének és a miniszterelnök úrnak is, hogy valamilyen nyomot akarok hagyni a magyar futball történetében. Azt remélem, hogy a mai este már jó alapot ad arra, hogy amikor majd meghalok, remélhetőleg minél később, akkor lesznek egyperces gyászszünetek az emlékemre a magyar labdarúgó-stadionokban. Ha így lesz, akkor nagy sikert értem el” – mondta az olasz.

A fiúk a Himnuszt éneklik a Wolverhamptonba kiutazott magyar közönséggel (Fotó: MTI)

A fiúk a Himnuszt éneklik a Wolverhamptonba kiutazott magyar közönséggel (Fotó: MTI)

Gareth Southgate, az angol szövetségi kapitány egy személyben vállalta a felelősséget a vereségért, és azt is jelezte, megérti a drukkerek és az újságírók csalódottságát. „Mindkét, magyarok elleni meccsen megpróbáltam lehetőséget adni fiatal játékosoknak, de nem sikerült megtalálnom azt az egyensúlyt, amire szükségünk lett volna egy jobb eredményhez. Ez az én döntésem volt, ezért mindkét esetben vállalom a felelősséget” – mondta Southgate.

Wolverhampton: Anglia–Magyarország 0:4 (0:1)

Molineux Stadion, 28.839 néző, vezette: Clément Turpin (francia). Gólszerzők: Sallai a 16. és a 70., Nagy Zs. a 80. és Gazdag a 89. percben. Piros lap: Stones a 82. percben.
Anglia: Ramsdale – James, Stones, Guehi, Walker – Bellingham (Foden, 68.), Phillips, Gallagher (Mount, 56.) – Bowen (Sterling, 46.), Kane, Saka (Maguire, 85.). Szövetségi kapitány: Gareth Southgate.
Magyarország: Dibusz – Szalai A., Orbán, Lang – Nagy Zs., Styles (Nagy Á., 55.), Schäfer, Fiola – Sallai (Nego, 78.), Szoboszlai (Gazdag, 55.), Szalai Á. (Ádám, 68.). Szövetségi kapitány: Marco Rossi.

Tökéletesen zárták a délszláv országok a B divíziós 4. fordulót a bosnyák és montenegrói érdekeltségű csoportban. Bosznia-Hercegovina 2:1-es hátrányt fordított meg Džeko duplájával Finnország ellen Zenicán, Montenegró pedig Mugoša mesterhármasával győzte le Romániát Bukarestben. A győzelmek után ez a két ország áll lépéselőnyben a kvartett első két helyén, és nagy meglepetésnek kéne történnie, hogy ne az egyik közülük nyerje meg a kvartettet, illetve jusson fel az A divízióba.

Az alsóbb szinteken tovább tarol Törökország, amely Litvánia legyőzésével gyakorlatilag biztosította feljutását a B szintre. A D-ben Lettország áll nagyon hasonlóan, a balti állam a szeptemberi ablak után minden bizonnyal felkerül a C divízióba.

Eredmények, 4. forduló, A divízió, 3. csoport: Anglia–Magyarország 0:4, Németország–Olaszország 5:2.

1. Magyarország

4

2

1

1

7:3

7

2. Németország

4

1

3

0

8:5

6

3. Olaszország

4

1

2

1

5:7

5

4. Anglia

4

0

2

2

1:6

2

A következő fordulóban (szeptember 23.): Németország–Magyarország, Olaszország–Anglia.

4. csoport: Hollandia–Wales 3:2, Lengyelország–Belgium 0:1.

1. Hollandia

4

3

1

0

11:6

10

2. Belgium

4

2

1

1

9:6

7

3. Lengyelország

4

1

1

2

5:10

4

4. Wales

4

0

1

3

5:8

1

A következő fordulóban (szeptember 22.): Lengyelország–Hollandia, Belgium–Wales.

B divízió, 1. csoport: Örményország–Skócia 1:4, Ukrajna–Írország 1:1.

1. Ukrajna

3

2

1

0

5:1

7

2. Skócia

3

2

0

1

6:4

6

3. Írország

4

1

1

2

4:3

4

4. Örményország

4

1

0

3

2:9

3

A következő fordulóban (szeptember 21., pótlás): Skócia–Ukrajna, szeptember 24.: Skócia–Írország, Örményország–Ukrajna.

3. csoport: Bosznia-Hercegovina–Finnország 3:2, Románia–Montenegró 0:3.

1. Bosznia-Hercegovina

4

2

2

0

6:4

8

2. Montenegró

4

2

1

1

6:3

7

3. Finnország

4

1

1

2

5:5

4

4. Románia

4

1

0

3

1:6

3

A következő fordulóban (szeptember 23.): Bosznia-Hercegovina–Montenegró, Finnország–Románia.

C divízió, 1. csoport: Luxemburg–Feröer szigetek 2:2, Törökország–Litvánia 2:0.

1. Törökország

4

4

0

0

14:0

12

2. Luxemburg

4

2

1

1

5:4

7

3. Feröer szigetek

4

1

1

2

4:8

4

4. Litvánia

4

0

0

4

1:12

0

A következő fordulóban (szeptember 22.): Törökország–Luxemburg, Litvánia–Feröer szigetek.

D divízió, 1. csoport: Moldova–Andorra 2:1, Liechtenstein–Lettország 0:2.

1. Lettország

4

4

0

0

10:2

12

2. Moldova

4

2

1

1

6:5

7

3. Andorra

4

1

1

2

3:6

4

4. Liechtenstein

4

0

0

4

1:7

0

A következő fordulóban (szeptember 22.): Lettország–Moldova, Liechtenstein–Andorra.

Nyitókép: A fiúk a Himnuszt éneklik a Wolverhamptonba kiutazott magyar közönséggel (Fotó: MTI)