2024. március 29., péntek

Ismét megrongáltak egy vonatot

A Szerbiai Vasutak vállalata közleményében bejelentette, hogy ma ismeretlen elkövetők betörték az Ovča – Batajnica közt közlekedő vonat ablakát és ajtajának üvegelését is. Az esetről a rendőrséget is értesítették.

– Ehhez hasonló vandál cselekedettel elsősorban az utasok és a vasúti közlekedés biztonságát veszélyeztetik, ugyanakkor jelentős anyagi károkat okoznak a vasúti tulajdonnak – áll a vállalat közleményében.

A Szerbiai Vasutak illetékesei ismételten felszólították a polgárokat, hogy felelősségteljesen viselkedjenek annak érdekében, hogy a vasúti közlekedés zavartalanul folyhasson.

Emlékeztetőül: az elmúlt időszakban több esetről is érkezett hír, amikor vonatokat dobáltak meg kővel. A legutóbbi eset tegnap történt, amikor a BG vonatot rongálták meg, ezért pedig két járatot is törölni kellett.