2024. április 19., péntek
VOLT EGYSZER EGY ÚJVIDÉK (266.)

Nyár eleji tarka-barka

Derűsen, jó idővel és ünnepekkel kezdődött 110 évvel ezelőtt Újvidéken a nyár. A római katolikusok örömmel ünnepelték az úrnapját, a szokásos körmenettel, amely az újsághír szerint, „remek időben zajlott", június 6-án.

A körmenetet dr. Ámon Pál vezette, és a körmenetben a hatóság minden szintje képviseltette magát, dr. Demetrovits Vladimir polgármesterrel az élen. A kidíszített oltárok előtt, amelyből négy volt, a 6. gyalogezred díszszázada adott sortüzet. Az ünnepi körmenet a templomból indult, majd a Kossuth Lajos utcán, a Flatt utcán és a II Rákóczy Ferenc úton haladt végig.

Ünnepeltek a reformátusok is, hiszen Molnár Húgó lelkészük negyedévszázada teljesített szolgálatot Újvidéken. Ebből az alkalomból dr. Szabó Lajos presbiter szervezésében és meghívására, június 9-én, vasárnap, „az egyházközség összes tagja, férfiak, nők, gyermekek a református paplak udvarán vonultak fel, ahol dr. Szabó Lajos tartott üdvözlő beszédet".

Majd június 15-én a Polgári lövölde termeiben, a református egyház tagjaira „szorítkozó" díszvacsorát szerveztek 5 korona részvételi díj fejében. „Reformátusok! Ott legyünk mindannyian. Lelkészünk megérdemli ezt tőlünk.", hangzott a felszólítás. Ugyanakkor nemcsak a város kiemelkedő személyiségei jubiláltak. Akkoriban kiemelkedő figyelmet szenteltek egy kimondottan folyóparti szolgálatban jeleskedő egyénnek is. Huszonöt éve szolgált Újvidéken Babarczy Antal, aki „hídjelzőként" szolgált a „péterváradi várfokon".

Ez alkalomból Babarczy Antalt a Dunagőzhajózási Társaság igazgatósága külön elismerésben részesítette. Ez azért is érdekes, mert egy valóban a folyóhoz kötődő munkakörről volt szó. De a jubileumokon kívül, szinte nem is kellett olyan különleges ok, hogy az újvidéki asztaltársaságok, baráti körök, vagy közös politikai nézeteket vallóak kedélyes összejövetelt, vagy „nyári ünnepélyeket" tartsanak.

Azon a 110 évvel ezelőtti nyárelőn jelent meg a városban Kassovitz Zsigmond vállalkozó szellemének köszönhetően a kerekes korcsolya, amelyhez rögtön kerekeskorcsolya-pálya is nyílt, az Erzsébet tér 4. alatt. Ehhez a szórakozáshoz mérsékelt áron korcsolyákat is lehetett bérelni, este pedig villanyvilágítás mellett is lehetett korcsolyázni és kellemes „buffet" mellett lehetett szórakozni. Abban az időben igaz, hogy nem széles körben, de azért már előfordultak magántulajdonban lévő gépkocsik is. Így dr. Szlávi Kornél újvidéki ügyvéd, Benz gépkocsiját kínálta olcsón eladásra.

Nem maradtak le azonban a számunkra is ismét fontossá vált tevékenységek sem, mint a télire bekészítendő tűzifa- hasogatás. Ebben Ernst János fakereskedő jeleskedett. Villanyerőre működő tűzifa-felaprító telepet nyitott, ahol ¾ óra alatt aprítottak fel egy öl tűzifát. Az árak jutányosak voltak, és nemcsak fűrészeltek és tűzifát hasogattak, hanem azt 1 koronáért házhoz szállították, 2 korona 40 fillérért pedig a fáskamrába és a pincébe is berakták.

És hogy teljesen a nyár jegyében maradjanak a dolgok, az akkori törvényszékkel szemben (ma a Vajdasági Múzeum) lévő városi sétatér állapotáról is írtak jelentést. Az újvidékiek elégedettek voltak. A sétatér szerintük „tavaszi pompájában virágzott", gondozott volt és árnyas, és ez különösen azok számára volt fontos, akiket „akár foglalkozásuk, akár viszonyaik, a városhoz kötöttek". Valóságos üdülőhely volt a sétány számukra. Azonban mivel a sétánynak csak egy része volt városi terület, csak egy része számított gondozott területnek.

Ezért már akkor megfogalmazódott a gondolat, hogy „egy Duna menti városban, mint Újvidék, feltétlenül szükség lenne a Duna-part mentén egy szép fasorral szegélyezett nagyobb kiterjedésű allé létesítése is". A városatyák ezt a városszabályozási tervbe is beleírták, de a megvalósításhoz addig nem lehetett hozzákezdeni, amíg állandó dunai híd nem létesült.

Az újvidéki polgárok szerint „nem a tanács, nem a polgármester, hanem a szerencsétlen viszonyok okozói annak, hogy a szép Duna-part úgyszólván parlagon hever, ahelyett, hogy a forró nyári napokon, a Duna-parti sétány hűs fái alatt kereshetnénk az árnyékot", hangzott a polgárság óhaja. Akkor a Duna-parti hídsáncok számítottak a terv megvalósításának akadályául, mára azonban már régen lebontották őket. Napjainkban úgy tűnik, az akkortájt ültetett fák és bokrok váltak feleslegessé, és a hűst adó ligetek és erdők sínylik meg Újvidék 21. századi fejlődését.