2024. április 16., kedd

Traktoros találkozó és bográcsfőző verseny

Hetven traktor dübörgött Szenttamás utcáin

Cikkünkhöz képgaléria is tartozik, amely ITT érhető el.

Szenttamáson a lóversenypálya melleti téren rendezték meg szombaton a VII. Traktoros Találkozót és a IX. Bográcsfőző Versenyt. A kézművesek árusítással egybekötött kiállítása és a traktorosok felvonulása mellett számos kísérőrendezvény tarkította az idei fesztivált. A találkozó elsődleges célja a mezőgazdasági erőgépek és felszerelések népszerűsítése volt. A rendezvény elsősorban Szenttamás önkormányzata és a Traktorfesztivál Egyesület nevű civil szervezet támogatásával valósulhatott meg.

A rendezvényre mintegy 80 traktor érkezett, közülük 70 erőgép jelentkezett be a szervezőknél és dübörgött végig rendőri kísérettel a település utcáin, népszerűsítve így a rendezvényt és annak versenyjellegét. A járványos időszakot követően idén újra voltak vidéki résztvevők, a gazdák túlnyomó többsége pedig benevezett a három traktorpótkocsis ügyességi verseny valamelyikére is.

A hagulat fokozásához a néptáncosok is hozzájárultak (Paraczky László felvétele)

A hagulat fokozásához a néptáncosok is hozzájárultak (Paraczky László felvétele)

A felvonulásról visszaérkezett traktorosokat, vendégeket és a látogatókat Brasnyó Nándor, a Traktorfesztivál Egyesület elnöke köszöntötte.

− Immár hetedik alkalommal gyűltek össze a traktorosok, akik számára ez a nap nem a munkáról, hanem a szórakozásról szól. Egészen pontosan a mezőgazdasági munkálatok felénél tartunk, ma szünetet tartunk, és szórakozunk egy jót. A mai rendezvényt a fiatalok kezdeményezésére a Citadella Civil szervezettel közösen szervezzük meg, és minden korosztály számára vannak a különböző versenyszámok is – mondta Brasnyó Nándor.

A meghívott vendégek közül a rendezvényen jelen volt Ótott Róbert, a Tartományi Mezőgazdasági, Víz- és Erdőgazdálkodási Titkárság titkárhelyettese, dr. Molnár Viktor, a Tartományi Mezőgazdaság-fejlesztési Alap igazgatóhelyettese, Radivoj Debeljački, Szenttamás polgármestere, továbbá a helyi közvállalatok, intézmények, kultúregyesületek, civil szervezetek és az egyház képviselői is.

Idén 33 bográcsban rotyogott a sertéspörkölt (Paraczky László felvétele)

Idén 33 bográcsban rotyogott a sertéspörkölt (Paraczky László felvétele)

Akik nem csupán a mezőgazdasági gépek után érdeklődtek, azok bográcsfőző versenyen mérhették össze főzőtudásukat. A szervezők ezenkívül a gyerekek, a fiatalok és a felnőttek számára különböző ügyességi és sportjátékokat szerveztek, de volt nyúlkergetés, néptánc és arcfestés is. A jó hangulatról a két rendezvény ideje alatt élőzene gondoskodott, több zenekar is színpadra állt.