2022. október 3., hétfő
NBA

A dobózseni döntött

Fináléhoz méltó módon alakul a tengerentúli elitliga trófeapárharca, amelyben másodszor csaptak össze a felek Boston városának legendás csarnokában, a TD Gardenben. A szériában 2:1-es előnyt birtokló házigazdák annak tudatában léptek pályára, hogy győzelem esetén hajszál választhatja el őket a bajnoki címtől, hiszen az NBA több mint 70 éves történetében csupán egyetlen csapatnak sikerült a nagydöntőben 1:3-ról fordítania (a Clevelandnek, épp a Golden State ellen 2016-ban).

A Celticsnek sikerült is kézben tartania a meccset, a negyedik negyed közepéig jórészt vezetett, ám a túloldalon volt valaki, aki időről időre vállára vette csapatát. Steph Curry a teljes párharcban remekel, most pedig eddigi legjobb partiját húzta elő tarsolyából, nagy dobóhatékonysággal rámolva a pontokat a gyűrűbe, az utolsó percekben is kulcsfontosságú kosarakat dobva. Ekkor ugyanis fordulat következett a találkozó menetében, a Warriors percek alatt 10:0-s rohanást hozott össze, amivel magához ragadta a vezetést, amit a végjátékban meg is őrzött. Curry 7/14-es tripla- és 14/26-os mezőnymutatóval 43 pontig jutott el, külön említésre méltó, hogy a teljes döntősorozatban fantasztikus a hárompontos-hatékonysága (25/51, 49 százalék).

A sorozat máról holnapra virradó éjszaka folytatódik San Franciscóban.

Curry-féle saroktripla a bostoni kispad elől (Fotó: The Boston Globe)
Curry-féle saroktripla a bostoni kispad elől (Fotó: The Boston Globe)

Elkezdődött a szerb Szuperliga dobogós helyeiről döntő mérkőzéssorozat is, amelyben a Partizan kavarta fel az állóvizet azzal, hogy nem állt ki az FMP elleni elődöntőre. A másik ágon a Crvena zvezda és a Mega párharca két meccs után döntetlenre áll.

NBA, döntő: Boston–Golden State 97:107 (a sorozatban 2:2). Szuperliga, elődöntő: Crvena zvezda–Mega 114:78, Mega–Crvena zvezda 77:70 (a sorozatban 1:1), az FMP–Partizan párharcból az FMP jutott tovább a Partizan visszalépése miatt.