2022. augusztus 13., szombat
NAGYSZÜNET

Gyerekek a számonkérések között

Ellenőrző. Dolgozat. Felelés. Prezentáció. Fölmérés. Értékelés. Mindennapi szavaink ezek. Akik iskolaközelben élnek, mert tanítanak, vagy a gyerekük jár oda, azok számára nem ismeretlenek.

Idegesség. Fásultság. Értéktelenségérzés. Dühroham. Depresszió. Sírás. Gyomorgörcs. Hasmenés. Fejfájás. Mindezek lehetnek a saját tapasztalataink, diákkorunkra visszaemlékezve, vagy aggódunk, mi baja lehet az iskoláskorú gyerekünknek. Hasfájásra panaszkodik hetek, hónapok óta? Hányingere van?

Az elvárások otthon is megjelenhetnek: Viselkedj! Szépen ülj az asztalnál! Pakold el a holmidat! Hogy beszélsz? Mi ez a rongy rajtad? Nincs hajfestés. Körömfestés sem!

Elvárunk, számonkérünk, utasítunk.

Idő nincs semmire, rohanni kell, befejezni, odaérni, mert újabb számonkérés következik.

Azok a gyerekek, akik számonkérések között nőnek fel, súlyos teherrel élnek. A gyerekeknek szükségük és joguk van arra, hogy önálló személyiségként tekintsenek rájuk, figyelembe véve erősségeiket, gyengeségeiket, úgy az iskolai oktatása-nevelése tekintetében, mint otthon, családi környezetben. Ha folyton azt élik meg, hogy olyan elvárásokat támasztunk feléjük, ami túl sok számukra, annak számtalan negatív következménye lehet. Az állandó kontroll is lélekrombolóan hat, márpedig a mai világban ebből mindenkinek kijut. A túlzott felügyelet szorongást okoz.

A mai világot nem változtathatjuk meg egy mozdulattal, hogy nyugodtabb életet élhessünk mi is, és gyerekeink is, de azért tehetünk ezt-azt érte. Az iskolai stresszt csökkenthetjük azzal, hogy otthon nem szabunk feltételeket a gyerekünk számára a tanulással kapcsolatban. Ne a kitűnő bizonyítvány, az extra versenyeredmény vagy a pozitív osztályzatok függvénye legyen a mobiltelefon, hanem azé, hogy van-e rá szüksége. Egy olyan kortárskultúrában, ahol a mobil státusszimbólumnak számít, igenis szüksége lehet rá, és egyébként az okostelefonokat tényleg sok mindenre lehet használni, akár tanulásra is. Vannak tanárok, akik megunva az örökös mobilozást a tanórákon, feladatokat adnak, amit telefonon kell elvégezni. Sokat segíthetünk a gyerekeink azzal, ha nem várunk el maximális teljesítményt minimális idő alatt már kisgyerekkortól kezdve. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy kamaszkorában is át kellene vezetni a zebrán, hanem azt, hogy mérjük föl, adottak-e a feltételek (személyiségbeli, külső) egy-egy feladat elvégzéséhez, elég érett-e a gyerek, és amennyiben nem, segítsük. Van olyan tanuló, akinek nem jelent nehézséget a napi feladatainak a megszervezése már egészen fiatal korban sem, másoknak egy akkor is gondot okoz, amikor már úgy tűnik, elvárható lenne. A jó verbális intelligenciával megáldott gyerekeket hajlamosak vagyunk túlterhelni, mert érett személyiség benyomását kelti. Holott sokszor nem az, vagy nem annyira, esetleg nem pont úgy, ahogy mi feltételezzük.

Azokban a családokban, ahol nem kell tökéletesnek lenni, ahol lehet hibázni, sokkal boldogabbak a gyerekek. Kutatások bizonyítják, hogy az otthoni környezet hatásainak hosszú távú következményei vannak, még felnőtt korunkra is pozitív hatással van a meleg, elfogadó nevelői környezet.

Az iskolában is igyekezhetünk a diákok értékelését stresszmentesen, megértéssel végezni. A tananyag beszélgetéssel egybekötött átismétlése lehetőséget biztosít arra, hogy megdicsérhessük a gyerekeket, és pozitívan értékelhessük őket. Akinek pedig valami miatt nem megy olyan tökéletesen, nem kell magát rosszul éreznie, mint a felelésre felszólított, ökögő-makogó kisdiák. Az osztályzásról szóló törvény lehetőséget nyújt az értékelés sokrétűségére, nem muszáj teszteket íratni. A választott téma, a csoportmunkában dolgozás csökkenti a stresszt, és ebből is meg tudjuk állapítani, hogy mennyit tudnak a tanulók.

Számonkérések között élünk, ami lelkileg nagyon megterhelő mindenkinek. Gondoljuk át, min lehetne változtatni, és könnyítsünk legalább a ránk bízott gyerekek életén!