2024. április 18., csütörtök

Szijjártó: A mezőgazdasági beruházások segítenek megoldást találni az új kihívásokra

– A mezőgazdaság területén történő beruházások, mint amilyen a KITE Zrt. új, cseneji központja is, hozzájárulnak ahhoz, hogy az új világ senki által nem kívánt új kérdéseire és kihívásaira is segítsünk megtalálni a választ – hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn az Újvidék melletti Csenejen.

A tárcavezető nyitotta meg a KITE Zrt. szerbiai leányvállalata, a KITE Kft. új logisztikai központját a vajdasági településen.

Szijjártó Péter közölte, hogy a mezőgazdaság és az élelmiszeripar minden vitán felül stratégiai ágazatnak számít. Ez a beruházás pedig egyszerre erősíti Magyarország és Szerbia gazdaságát, és jelent újabb lendületet a magyar-szerb együttműködésnek. Hozzátette: Magyarország kormánya továbbra is készen áll arra, hogy a nagy magyar vállalatok számára a külföldi piaci részesedések növeléséhez támogatást biztosítson.

A miniszter rámutatott, hogy rendkívül vészterhes időkben élünk. Mint mondta, a dolgok megint úgy alakultak, hogy a Kelet és Nyugat közé szorult országoknak történelmi jelentőségű kihívásokkal kell szembenézniük. Hozzátette: azt senki nem tudja, mikor ér véget az ukrajnai háború, de az már most világossá vált, hogy ez a háború új korszakot nyitott a világban mind politikai, mind pedig gazdasági értelemben. Szijjártó Péter szerint olyan új világrend jött létre a szemünk láttára, amelyben korábbi dogmák, természetesnek hitt igazságok dőltek meg.

– Mára már nem vehető természetesnek, hogy van energia, és van élelmiszer – tette hozzá.

A magyarországi KITE Zrt. 2017-ben nyitotta meg szerbiai leányvállalatát KITE Kft. néven. A szerbiai cég legfontosabb feladata a legkorszerűbb mezőgazdasági technológiák bemutatása és képviselete a nyugat-balkáni országban. Ugyanezt a célt képviseli a cég most megnyitott cseneji, illetve a néhány napja megnyitott szávaszentdemeteri logisztikai központja is. A cég szerbiai terjeszkedését a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség befektetési programja tette lehetővé.