2022. augusztus 13., szombat

Óvodás csoport látogatta meg a Forum nyomdánkat

Pénteken az újvidéki Manó óvoda iskola-előkészítő 18 fős csoportja tett látogatást óvónőik kíséretében vállalatunk Forum nyomdájában. A gyerekeket Mókus Gábor, a nyomdáért felelős segédigazgató fogadta és vezette körbe. A gyerekek több termelési osztályra is betekintettek, ahol érdeklődve hallgatták a beszámolókat a nyomdai gépek működéséről, nyersanyagokról és a termékekről. A legélvezetesebb pillanatok számukra mégis azok voltak, amikor maguk is közelebbről tanulmányozhattak egy-egy terméket.

(Fotó: Dávid Csilla felvétele)
(Fotó: Dávid Csilla felvétele)

A sikeres ember megalapozása az óvodában kezdődik, ugyanis ebben a korban a gyerekek érdeklődési köre még szinte mindenre kiterjed. Határtalan kíváncsiság él bennük, amely az őket körülvevő világ felfedezését szolgálja. Örülünk, hogy ennek mi is részesei lehettünk, s tudásszomjukon nyomdánk bemutatásával enyhítettünk.

A program végeztével egy kis meglepetéssel kedveskedtünk apró vendégeinknek, akik nagy örömmel fogyasztották el a frissítő uzsonnát.