2024. április 19., péntek

Gördülékenyebb adóügyintézés

A városi adóhivatal a múlt hónap végén kézbesítette az adóbevallások átadására vonatkozó felszólítását, így a héten azok, akik még mindig nem tettek eleget e kötelességüknek, megkapták a figyelmeztetést is. Adrijana Mesarović, a városi tanács finanszírozással, költségvetéssel és beruházásokkal megbízott tagja megtekintette a Vajdasági brigádok utca 24–26. alatt található hivatal helyiségeit. Megállapította, hogy az ügyintézés felgyorsult és megnövekedett az ügyfelek fogadását végző adóellenőrök száma is.

– A tolongás elkerülése érdekében meghoztuk döntésünket, ennek értelmében az érintett, adóköteles polgárokat megnövelt számú adóellenőr szolgálja majd ki egészen addig, ameddig eziránt szükség mutatkozik. Felszólítom az adófizetőket, hogy vegyék igénybe a várakozást rendező rendszer előnyeit, amellyel a tolóablak-szolgálatunkat is felszereltük. Ennek köszönhetően a polgároknak lehetőségük van fogadási időpontot egyeztetni e-mailben vagy SMS-ben. Június 1-jén üzembe helyeztük az eUverenja elnevezésű programcsomagunkat, amely lehetővé teszi a bizonylatok kiadása iránti kérvények elektronikus úton történő benyújtását, valamint azok kiadását is. Ezáltal a polgárok sokkal könnyebben és egyszerűbben juthatnak hozzá a bizonylatokhoz, nem kell személyesen megjelenniük az adóhivatal helyiségeiben – magyarázta Mesarović.

Az időpont-egyeztetésekkel és az eUverenja szolgáltatásával kapcsolatos információkat az adóhivatal internetes oldalán (http://gpu.novisad.rs/) szerezhetik meg az érdeklődők. A figyelmeztetésekkel és felszólításokkal kapcsolatos információkat az érintett polgárok a városi adóhivatal tolóablak-szolgálatán kívül, az Informatika közvállalat helyiségeiben (Slobodan Jovanović sugárút 15.), vagy pedig a Promenada üzletközpontban található információs pultnál kaphatják meg, emellett a gpu@novisad.rs e-mail-címre küldött levélben igényelhetik. A hivatal telefonszáma: 021/4871–751 és a 021/4871–707.