2024. március 29., péntek

Elismerésekkel tértek haza

Külföldön is jól szerepeltek a kúlai szavalók

A szegedi Délvidék Ház az idén áprilisban Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója alkalmából versmondó pályázatot hirdetett a 10−18 éves délvidéki és dél-alföldi diákok számára, amelynek célja az anyaország és a határon túli magyarság közötti összetartozás erősítése. A benevezéseket április 25-éig lehetett leadni, a versenyt pedig 2022. május 21-én rendezték meg. A versenyre Kúláról, Zomborból és Kupuszináról is érkeztek benevezések.

− A kúlai Petőfi Brigád Általános Iskolából három diákkal neveztünk be a versenyre, és mindhárman jól szerepeltek – mondta el lapunknak Baracskai Kovács Erika, az iskola könyvtárosa, aki munkája mellett a magyartanárnő és Pásztor József egykori amatőr színésszel készítette fel a szavalókat.

− Három tanulóval jelentkeztünk, három kategóriában folyt a verseny. Mind a három kategóriában volt egy szavalónk. A legkisebb, Futó Dávid negyedikes diák az Arany Lacinak című verset szavalta, nem ért el helyezést, kapott azonban egy jutalomnyaralást, amelyen egyébként mind a hárman részt vesznek. A második kategóriában a hetedikes Hugyik Sára második helyezést ért el A rab orszlán című verssel, a harmadik korcsoportban pedig Szerzenka Miklós nyolcadikos diák harmadik helyezést ért el, ő Petőfi Sándor Szeget szeggel című versét szavalta. Mind a hárman július 3–9-éig egyhetes táborozást nyertek a Bakonyban lévő Nagy-Magyarország Parkba – sorolta beszélgetőtársunk. Hozzátette, a tábor teljesen ingyenes, a gyerekeknek csak az oda- és hazautazást kell megszervezni.

Baracskai Kovács Erika elmondta azt is, hogy Hugyik Sára Petőfi Sándor Rab oroszlán című verssel online formában pályázott az Ausztriai Magyar Pedagógusok Egyesülete szervezésében megrendezett Mesemondó és Szavalóverseny idei felhívására, amelyre összesen 338 videofelvétel érkezett. A nemzetközi megmérettetésre, ahová 18 kategóriában érkeztek jelentkezések, Sára a határon túli 6–7. osztályos versenyzők vers kategóriájában 3. helyezést ért el.