2024. április 20., szombat
TORNA – USA

Egymilliárd dollárra perelik az FBI-t

Az aranyérmes Simone Biles és tornásztársai több mint egymilliárd dolláros kártérítésre perelik az amerikai Szövetségi Nyomozó Irodát (FBI) a szexuális zaklatással vádolt Larry Nassar ügyében, amiért a bűnüldözési hatóság nem vetett véget az amerikai országos tornászcsapat sportorvosa ténykedésének, amikor az első bejelentéseket kapták bűncselekményeiről. Az AP amerikai hírügynökség szerint vitathatatlan, hogy az FBI ügynökei már 2015-ben tudomást szereztek a mostanra már bebörtönzött Nassar elleni gyanúról, hogy zaklatta a tornászlányokat, de tétlenek maradtak, és ezzel több mint egy éven át hagyták tovább ténykedni.

A Michigani Állami Egyetemen 2017-ben robbant ki a botrány: diákok és volt diákok azzal vádolták Nassart, az egyetem tornászcsapatának orvosát, hogy éveken keresztül szexuálisan zaklatta vagy megerőszakolta őket. Legalább 300 fiatal nő esett áldozatául, köztük ismert olimpikonok is. 2017 nyarán Nassart gyermekpornográfiáért 60 év börtönre, 2018 januárjában kiskorúak kárára elkövetett szexuális támadások miatt 40-től 175 évig terjedő börtönbüntetésre, 2018 februárjában pedig – nemi erőszak újabb bizonyított esetei miatt – további 40-től 125 évig terjedő börtönbüntetésre ítélték. „Ideje felelősségre vonni az FBI-t” – jelentette ki Maggie Nichols országos tornászbajnok.

Az amerikai szövetségi törvények értelmében a kormánynak fél éve van arra, hogy választ adjon a szerdán benyújtott keresetlevélre. A kaliforniai Manly, Stewart & Finaldi jogi iroda szerint a mintegy kilencven felperes közt olyan olimpiai aranyérmes sportolók is vannak, mint Biles, Aly Raisman és McKayla Maroney. „Amennyiben az FBI egyszerűen tette volna a dolgát, Nassart meg lehetett volna állítani, még mielőtt lányok százait erőszakolt meg, köztük engem is” – mondta Samantha Roy, a Michigani Állami Egyetem volt tornásza. Az FBI egyelőre nem reagált a megkeresésekre az ügyben, bár Christopher Wray, az FBI igazgatója még tavalyi kongresszusi meghallgatásán elismerte, hogy jelentős hibákat vétettek az ügyben.

A Michigani Állami Egyetem, amelyet szintén azzal vádoltak, hogy több éven át tétlen maradt Nassar ügyében, félmillió dolláros kártérítést fizetett a több mint háromszáz áldozatnak, az USA Gymnastics és az amerikai olimpiai és paralimpiai bizottság 380 millió dolláros kártérítésbe egyezett bele.