2023. február 8., szerda
A KÖZEGELLENÁLLÁS RIPORTPÁLYÁZAT ELSŐ DÍJAS ÍRÁSA

Úgy támadtak rám, mint hiénák az oroszlánra

A kortárs erőszak mindennapos jelenség

Figura Gábriel egy átlagos tinédzser. Barna haja van, a szeme is barna, nem egy langaléta, de nem is rendkívül alacsony. Nem küzd plusz kilókkal, és nem is feltűnően sovány. Nem szeret leckét írni, de azért rászánja magát, jó tanuló. Sokat olvas, érdekli a történelem, foglalkozik színjátszással. Nincs oda például a fociért, ha sikerül kijátszania az otthoni rendszert, sokáig ébren marad, a korán keléssel viszont nehezen békül ki. Eddig semmi különös, igaz? Ilyen és hasonló dolgokat bármelyik tizenévesről elmondhatnánk. Egyikük ebben ügyesebb, a másik abban teljesít jobban vagy kevésbé. A legtöbb dolgot rühellik, ami ellen csak lehet, lázadnak ebben a korban, van, amiért meg – sokszor számunkra érthetetlen okból – egyenesen rajonganak. Gábriel is pont ilyen. Nem tűnik ki a tinitömegből. Gábriel az újvidéki József Attila Általános Iskolába járt, hetedik osztályig. Most viszont már a Sonja Marinković iskola tanulója. Ő maga döntött az átiratkozás mellett, ugyanis annak ellenére, hogy teljesen átlagosnak mondható gyerek, valaki mégis kipécézte magának. Nem, nem egy tanár volt. Az egyik osztálytársa tette pokollá az életét. Éveken át bántalmazta, verbálisan és fizikailag is. Sajnos az ilyen esetek sem ritkák tinikörökben, sőt! Annak ellenére, hogy ritkán hallunk ilyesmiről, mivel csak az igazán kirívó esetek kapnak sajtónyilvánosságot, a kortárserőszak, vagy más néven bullying, különböző formái egyre elterjedtebbek, mondhatni, sajnos ez mindennapos jelenség. Gábriel talán abban különbözik a legtöbb, hasonló helyzetbe került társától, hogy tud és mer is beszélni róla. Először és elsősorban az édesanyjának, de már nekem és önöknek is.

– Nem tudom pontosan meghatározni, hogy ez hogyan vagy mikor is kezdődött, alsóban még minden rendben volt – kezdi nagy sóhajjal Gábriel. Aztán kaptunk egy régi-új osztálytársat, aki elsőben velünk járt, utána elköltöztek, majd visszajöttek. Ő kezdett el csúfolni, piszkálni és verni. A többi fiú az osztályból pedig csatlakozott hozzá, szurkoltak neki, biztatták. Nekik ez, hogy a gyengébbet letapossák, egy közös ponttá vált az életükben. Eleinte csak csúfoltak, aztán újabb és újabb bántásokat követtek el ellenem, többször meg is vertek. Gondolom, látták a reakciómat – mert eleinte csak próbáltam kerülni őket, kitérni az útjukból –, ezen pedig még jobban felbátorodtak.

Lapunk fotósa, Molnár Edvárd Lille-ben (Franciaország) és Tournaiban (Belgium) készült felvételei

Mielőtt folytatnánk Gábriel történetét, nézzük meg, mit mond Kálmán Judit pszichológus arról, hogy kiből lesz áldozat, és mi jellemzi a bántalmazót.

– A legtöbbször azok válnak az iskolai agresszió áldozatává, akik gyengébbnek tűnnek a többiek szemében, vagy külsejük, viselkedésük eltér a többségétől. Ha valaki nehezebben létesít kapcsolatot vagy valamilyen oknál fogva kevésbé népszerű a társai körében, szintén könnyen lehet a csúfolódás célpontja. Viszont, áldozat szerepbe bármikor bárki kerülhet! Az agresszor többnyire szintén problémákkal küzdő gyermek, lehetséges, hogy családi vagy tanulmányi nehézségek terhelik, vagy korábban ő is bántalmazás áldozata volt. Frusztrációja gyakran magánnyal vagy unalommal párosul, ezért keresi a lehetőséget arra, hogy valakivel kikezdhessen. Előfordulhat, hogy azzal szeretne rangot szerezni magának a közösségben, hogy mások fölé kerekedik, és ehhez további támogatókat akar gyűjteni. A konfliktushelyzet sokszor azzal is oldható, ha a felnőttek észreveszik, hogy a bántalmazó gyermek is segítségre szorul.

Gábriel abból a szempontból van szerencsés helyzetben, hogy az édesanyjával nagyon jó a kapcsolata, bízik benne, és nem félt elmondani, hogy mi történik vele.

– Azt vettem észre – mondja az anyuka –, hogy a gyerek egyre levertebb, egyre rosszabb lelkiállapotban jön haza az iskolából, vagy egyre nagyobb aggodalommal indul el. Nem mondta el rögtön az elején, mert remélte, hogy iskolán belül megoldódik a dolog, hiszen az osztályfőnök tudott róla, de még idejében szólt. Mi nagyon sokat beszélgetünk és az őszinteséget rendkívül fontosnak tartjuk, így a fiam tudta, hogy hozzám mindig fordulhat. Szülőként viszont nagyon nehéz úgy reagálni, hogy őt ne hozzam még kellemetlenebb helyzetbe, de valamilyen eredménye is legyen a közbeavatkozásnak. Én a másik gyerek, a bántalmazó szüleivel próbáltam először beszélni, de süket fülekre találtam. Elvetették annak a lehetőségét, hogy az ő gyerekük bármilyen formában rosszat tehet vagy árthat valakinek. Akkor fordultam az osztályfőnökhöz, de nekünk soha nem voltak konkrét bizonyítékaink arra, hogy mi történik, ugyanis mindig Gábriel szava volt másik három gyereké ellen, így a tanárnő sem tudott konkrét lépéseket tenni. Próbálkozott ő, az osztályfőnöki órán például sokat beszélgettek a barátság fontosságáról, arról, hogy mivel kevesen vannak az osztályban, össze kell tartaniuk stb. – idézi fel egyre fátyolosabb szemmel az anyuka.

Ismét bevonjuk a szakembert.

Hogyan akadályozható meg az iskolai bántalmazás?

– A pedagógusok sokat segíthetnek, ha rendszeresen beszélgetnek a témáról a gyerekekkel. Biztassák őket, hogy forduljanak a felnőttekhez bizalommal, ha agresszió áldozataivá vagy szemtanúivá válnak. Fontos, hogy a diákok ne érezzék árulkodásnak vagy gyávaságnak, ha segítséget kérnek. A szemtanúkban pedig tudatosítani kell a felelősségüket, és világossá tenni a számukra, hogy ők is agresszorrá válnak, ha a bántalmazó mellé állnak – tudtuk meg Kálmán Judit pszichológustól.

A tanárnő segítő szándéka Gábriel esetében visszafelé sült el, még inkább felingerelte a bántalmazót és társait. Az árulkodásért újabb és újabb verés járt, folyamatosan fenyegették, például azzal, hogy ha nem másolhatják le a házi feladatát, megtorlás következik, egy alkalommal a fejére borították a szemeteskuka tartalmát is. A gyerekek, bántalmazók és áldozat is, az iskolapszichológushoz kerültek, ahol azonban ugyancsak bizonyítékok hiányában felmerült, hogy Gábriel esetleg csak kitalálta az egészet.

– Egyszer, amikor már nem tudtam mit tenni és úgy éreztem, nem bírom tovább, visszaütöttem – meséli a fiú, és halvány, de diadalmas mosoly játszik a szája sarkában.

– Egy idő után én is erre biztattam – teszi hozzá az édesanyja és egy legördülő könnycseppet próbál gyorsan letörölni. Saját nevelési elveim ellen mentem ezzel, de láttam a gyereken, hogy az, amit addig tanácsoltam, hogy csak fordulj el és menj, nem működik, egyre csak gyűlik benne a feszültség, és erősödik a görcs.

Az első válaszütés megdöbbenést váltott ki, hosszú távon azonban nem hozott javulást, ezután falkában támadtak.

– Úgy ugrottak rám, mint hiénák az oroszlánra – jegyzi meg Gábriel, és egy pillanatra mintha bele is borzongana az emlékbe, de gyorsan kisimulnak a vonásai.

A helyzet mindaddig nem oldódott meg, amíg az egyik konkrét esetről, amikor Gábrielt az osztályteremben, a többiek előtt bántotta a társa, videófelvétel nem készült. Majd egy még nagyobb incidens következett, a zaklatók már óra közben, nemcsak az osztálytársak, hanem a tanár szeme láttára ütötték meg áldozatukat. A tanár feljelentést tett, Gábrielt pedig ismét veréssel fenyegették meg. Ez volt az utolsó csöpp a pohárban. A fiú feldúltan, zokogva érkezett haza, és közölte, nem bírja tovább. Édesanyja támogatásával úgy döntött, átiratkozik egy másik iskolába.

Lett a dolognak következménye, megbüntették a bántalmazókat?

– Erről nem tudunk semmi konkrétat. Az átiratkozás nagyon gyorsan lezajlott és azzal már nem foglalkoztunk, hogy ott mi történt. Úgy tudom, hogy voltak próbálkozások, hogy valamilyen formában megbüntessék azokat a gyerekeket, de arról már nincs biztos információm, hogy ez ténylegesen megtörtént-e – mondja az édesanya.

Hogyan fogadtak az új iskolában? – fordulok ismét Gábrielhez.

– Meglepően jól, befogadtak, tudták, hogy mi történt velem, sajnálták, és jó kapcsolat alakult ki az új osztálytársaimmal.

Gábrielnek nemcsak lelki sérüléseket okozott az évekig tartó terror, hanem komoly testi tünetei is kialakultak, gyomorbántalmak gyötörték. Mint kiderült, ezek is pszichikai eredetűek voltak. Hónapokig tartó pszichoterápia segített túljutni a nehézségeken. A lelki sebek gyógyulásával a testi tünetek is fokozatosan megszűntek.

– Nekem még mindig kicsordulnak a könnyeim, neki már szerencsére nem – mondja az édesanya, aki tovább már nem tudja visszatartani a sírást. Nagyon nehéz volt néznem őt abban az időben, és megpróbáltam átvenni tőle az összes fájdalmát.

Adjunk egy kis időt anyának, hogy megnyugodjon. Gábriel, mit tanácsolnál azoknak a gyerekeknek, akik hasonló helyzetbe kerülnek az iskolában?

– A legelső dolog az legyen, hogy a szüleikkel beszélnek. Ha valamiért nem tudnak a szüleikhez fordulni, akkor az iskolában kell keresni valakit, egy tanárt például, akiben megbíznak, és akinek el merik mondani, hogy bántják őket. Ezután kell a pszichológus, mert ő segíthet meggyógyítani azokat a sebeit, amiket a bántalmazójától kapott. Nekem is ez segített. Néha még eszembe jut és felzaklat, de meg tudok nyugodni és továbbmenni.

– Muszáj a gyerekeinkkel beszélgetni, ez a legfontosabb – veszi át a szót az anyuka. Akár áldozat, akár elkövető a gyerekünk, teljesen mindegy, időt kell találnunk arra, hogy leüljünk és beszélgessünk vele. Ki kell alakítani egy bizalmas kapcsolatot, nem szabad megrökönyödni kérdéseken, nyitottnak kell lenni, és mindenre válaszolni. Mi vagyunk az első front, akihez a gyerek fordulhat, és mi vagyunk azok, akik további segítséget tudnak kérni kívülről, akár pszichológustól is. Én azt vallom, hogy egy gyerek sem születik rossznak, gonosznak vagy kegyetlennek, a közvetlen környezete befolyásolja az egyéniség kialakulását és a viselkedést. A szülő ott ronthatja el, hogy nem beszélget a gyerekével, a kommunikáció a kulcsa mindennek.

Végezetül álljon itt néhány statisztikai adat. A felmérések szerint hétpercenként bántalmaznak valakit a társai az iskolában. A felsős diákok 15%-a szenvedett már el bántalmazást az iskolában. Az estek 4%-ában avatkozott be felnőtt, 11%-ában próbáltak segíteni a diáktársak, az esetek 85%-ában viszont senki sem segített az áldozatnak.