2024. április 20., szombat

Finnország határkerítést tervez építeni Oroszországgal közös határán

Finnország új határkerítést tervez építeni Oroszországgal közös határának egyes szakaszain Oroszország ukrajnai hadműveletének nyomán – közölte pénteken a finn kormány.

A finn vezetés csütörtökön nyújtott be jogszabály-módosító javaslatot határvédelmének bizonyos szakaszokon történő megerősítésére a csaknem 1300 kilométer hosszú – gyéren lakott – közös határ mentén. A tájékoztatás szerint az új szabályozást a lehető leghamarabb hatályba léptetnék. Helsinki ugyanis attól tart, hogy Moszkva migránsokat alkalmazhat politikai nyomásgyakorlási eszközként.

A bejelentés Finnország és Svédország NATO-csatlakozási kérelmét követi, ami miatt ezek az országok úgynevezett hibrid megtorló intézkedésektől, így például kibertámadásoktól és más, nem katonai jellegű destabilizáló akcióktól tartanak.

„A törvényjavaslat a határőrség műveleti képességeinek javítását szolgálja a hibrid fenyegetésekkel szemben" – jelentette ki Anne Ihannus, a finn belügyminisztérium egyik tanácsadója. „Az ukrajnai háború nagyban hozzájárult az ügy sürgető voltához" – tette hozzá.

Jelenleg az észak-európai ország határát alacsony palánkkerítés biztosítja, amely lényegében csak arra szolgál, hogy a haszonállatok ne kóboroljanak a határ túloldalára.

„Most masszív kerítést tervezünk, amely igazi akadályként fog szolgálni" – ismertette Sanna Palo, a finn határőrség jogi ügyeinek igazgatója. „Minden valószínűség szerint a kerítés nem fogja lefedni a keleti határ teljes hosszát, csak a legfontosabbnak minősített térségeket" – fűzte hozzá.