2022. augusztus 9., kedd

Holnap nyílik a strandfürdő Adán

Pénteken megkezdődik a fürdőidény a szabadtéri medencéknél

Az Adica Üdültetési Közvállalat keretében működő adai strandfürdő június 10-én, pénteken nyitja meg kapuját, amivel megkezdődik a 2022-es fürdőidény Adán. A parkosított létesítményben három kisebb-nagyobb medence, élménycsúszdák, illetve vendéglő, kávézó és sütöde várja a vendégeket, valamint szálláshelyek a szomszédos hosztelben és panzióban. Az új fürdőidényben a látogatók továbbra is a régi áron léphetnek be, mert a belépőjegyek ára változatlan maradt. Juhász Tibor, a közvállalat igazgatója elmondta, hogy pénteken 9 órától várják a vendégeket a strandfürdőben, amely augusztus végéig látogatható. A létesítmény mindennap 9 és 20 óra között fogadja a vendégeket, illetve augusztus derekától 9 és 19 óra között.

– A strandfürdő területe közel 5 hektár, amelyen három medence található. Egy olimpiai méretű, egy csúszdás és a gyermekmedence. Emellett három vendéglő is várja a vendégeinket, ahol menüt, lángost és más ételt és italt lehet vásárolni. Amint a tanév befejeződik, június végétől vagy július elejétől elindítjuk a hagyományos úszóiskolát, hiszen már most sok az érdeklődő. Várjuk jelentkezőket a strandfürdő jegypénztáránál, ahol további információt is kaphatnak. A nyár folyamán a fiataloknak szombat esténként zenés rendezvényeket tartunk az Adica nyitott teraszán. Mindenképpen az idelátogatók figyelmébe ajánlom az Adica közvállalat szálláshelyeit, hiszen a sportpanzió és a hosztel várja a vendégeinket – nyilatkozta az igazgató.

Az adai strandfürdőnek évente átlagosan 30 000 látogatója van. A fürdőzők számára kedvező hír, hogy a belépőjegy ára változatlan marad az elmúlt évhez képest. Juhász Tibor elmondta, hogy különféle napi- és idényjegyeket kínálnak a vendégeknek, ezért mindenki figyelmében ajánlotta az Adica üdültetési közvállalat honlapját (www.adica.rs), amelyen megtekinthető nemcsak a strandfürdő, hanem a wellnessközpont árjegyzéke is. A strandfürdőbe a napi belépőjegy felnőtteknek 360 dinár, a nyugdíjasoknak és a gyereknek 270 dinár. A napijegy mellé kiváltható 70 dináros karszalag, amivel többször ki és be lehet lépni. A belépőjegy a 17 és 20 óra közötti időszakra 220 dinár, az éjszakai fürdőzésre pedig 270 dinár. Emellett kiválhatók az egész idényre vagy 60 napra vonatkozó bérletek is, amihez Ada község lakói közel fél áron juthatnak hozzá. Az idényjegy a község felnőtt lakóinak 3900 dinárba kerül, a nyugdíjasoknak és a gyerekeknek 3050 dinárba. A helybeli felnőtteknek a 60 napos bérlet 2780 dinár, a nyugdíjasoknak és a gyerekeknek 2300 dinár. A nyugdíjasok és a 14 év alatti községi gyerekek hétfőnként ingyenes bérlettel díjtalanul léphetnek be a létesítménybe. A 2017-ben vagy később született gyerekek ingyenesen léphetnek be a strandfürdőbe, akárcsak a 2014-ben vagy később született Ada községi gyerekek.