2022. augusztus 8., hétfő

Ingyenes városnéző séta és orgonahangverseny

A szecesszió világnapját ünneplik csütörtöktől Szabadkán

Cstörtökön és pénteken, a szecesszió világnapja alkalmából számos színes programot tartanak városunkban, többek között városnéző sétát, hangversenyeket és előadásokat, amelyek mindegyikére ingyenes a belépés. A rendezvényeket tegnap a városháza médiaközpontjában megtartott sajtótájékoztatón Matin Hajnalka oktatási, szociálisügyi és egészségvédelmi kérdésekkel megbízott polgármesteri tanácsos, Milanka Kostić, a városi tanács oktatásért és kultúráért felelős tagja, Mihájlovity Anikó, a Szabadkai Városi Múzeum igazgatója és Illés Hajnalka, a Szabadkai Zsinagóga Alapítvány koordinátora ismertette.


Matin Hajnalka elmondta, hogy a szecesszió világnapját június 10-én ünnepeljük, ugyanis 2013 óta emlékeznek meg ily módon erről az egyedi építészeti stílusról, amelyről nem mellesleg Szabadka, mint a szecesszió városa vált ismertté. Június 10-e a katalán Antoni Gaudí és Lechner Ödön, a szecessziós építészet két mestere halálának évfordulójához kapcsolódik, ugyanis Gaudí 1926-ban, Lechner pedig 1914-ben szintén ezen a napon hunyt el. A polgármesteri tanácsos kiemelte, hogy Lechner Ödön tervezte többek között a vasútállomás közelében található Leovits-palotát, és felhívta a figyelmet arra, hogy az idei világnap azért is jelentős, mert több szecessziós épületünk is az idén ünnepli átadásának 110. évfordulóját, így a városháza, valamint a palicsi épületegyüttes a Vigadóval, a Víztoronnyal és a Zenepavilonnal.


– Úgy gondolom, egyik fő feladatunk, és nemcsak az önkormányzatnak, de városunk minden lakójának kötelessége, hogy megőrizze épületeinket, belvárosunkat, hogy Szabadka szellemiségét és kultúráját, melyekről oly híres, örökül hagyjuk a jövő nemzedékének – nyilatkozta Matin Hajnalka.
Milanka Kostić a fentieket azzal egészítette ki, hogy Szabadka központjában mintegy negyven, a városban pedig körülbelül hatvan olyan épület van, amely a szecesszió stílusában épült.
A világnap szabadkai rendezvényeit Mihájlovity Anikó és Illés Hajnalka ismertette. A múzeum igazgatója elmondta, hogy a rendezvények sora csütörtökön a múzeumban kezdődik, ahol 17 órai kezdettel dr. Ninkov K. Olga művészettörténész Róth Miksa (1865–1944) ólomüveg művészetéről tart előadást, külön kitérve a Szabadkán folytatott tevékenységére, 18 órától pedig szintén dr. Ninkov K. Olga mutatja be A historizmus és szecesszió című kiállítást és a gyógyszertári üvegek múzeumi kiállítását, valamint az érdeklődők megtekinthetik az épület eredeti szecessziós részeit. Pénteken 12 órakor az épület tornyában lévő kilátóba szerveznek látogatást. A gyülekező a városháza főbejárata előtt lesz. 16 és 18 óra között a Községközi Műemlékvédelmi Intézet, a Szabadkai Városi Múzeum és a Szabadkai Kortárs Galéria Séta a szecessziós Szabadkán címmel közös városnéző sétát szervez, melynek állomásain a Zsinagógát Neda Džamić művészettörténész és mgr. Gordana Prčić Vujnović építész, a múzeum épületét dr. Ninkov Kovačev Olga művészettörténész, a Raichle-palotát Kucor Tamara művészettörténész, a Leovits-palotát Neda Džamić, a városházát Neda Džamić és dr. Ninkov Kovačev Olga mutatja be az érdeklődőknek. Ez utóbbi állomásnál szintén lehetőség nyílik arra, hogy az érdeklődők megtekintsék a kilátót. Illés Hajnalka arról adott tájékoztatást, hogy a Zsinagógában a világnapi rendezvény pénteken18 órától kezdődik, mégpedig a zentai Mécsvirág együttes fellépésével, melyen megzenésített verseket adnak elő, majd 19 órakor Tóth Borisz idegenvezető tart előadást Szecessziós történetek címmel, majd 20.30-tól kezdődik az Orgona éjszakája elnevezésű rendezvény, melyen a közönség hallhatja a Zsinagóga tavaly újjáépített Wegenstein orgonáját. A hangszeren Vizin Kornelije játszik, közreműködik Anišić Bela kürtön és Szűcs Mihály fagotton. Az est folyamán többek között Johann Sebastian Bach, Robert Schumann, Georg Philipp Telemann kevésbé ismert darabjai csendülnek fel. A koncert 23 óráig fog tartani, és a kezdés után is bárki bármikor csatlakozhat a közönséghez. A koordinátor hozzátette, hogy az Orgona éjszakáját hagyományteremtő céllal szervezték meg, abban bízva, hogy a jövő évi szecessziós világnapon már a város más szakrális épületeinek orgonái is megszólalnak.