2022. augusztus 13., szombat

Másodszor módosul a községi költségvetés Óbecsén

Nagyobb pénzösszeg az Óbecse éjjel elnevezésű rendezvényre

Az óbecsei községi képviselő-testület tegnap megtartott 26. ülésén a képviselők többek között jóváhagyták az Óbecse község 2022. évi második pótköltségvetéséről szóló határozatot. Az átütemezésre a magasabb kormányzati szintek beruházásainak jóváhagyott összegei miatt került sor, mondta Dragan Tošić, Óbecse község polgármestere, majd hozzátette: egy hónap múlva valószínűleg újabb pótköltségvetésről szóló határozat meghozatalára lesz szükség. Az Óbecse éjjel elnevezésű rendezvényre, amelyet június 17-én és 18-án tartanak meg a város központjában található Felszabadulás téren, a tervezett 3 millió dinár helyett 6,7 millió dinárt különítenek el a községi költségvetésből.

– Megdupláztuk a rendezvényre szánt pénzösszeget. Erre azért volt szükség, mert úgy tűnik, nem kapjuk meg a helyi vállalkozók támogatására szükséges teljes összeget a jövő hét végéig. A következő egy hétben megbeszéléseket folytatunk majd azokkal a vállalkozókkal, akik szerződést írtak alá az Óbecse éjjel elnevezésű rendezvény támogatásáról. Nekünk további hárommillió dinárt el kellett különítenünk arra az esetre, ha nem fizetik ki addig az ígért összeget, hiszen nekünk bizonyos költségekkel meghatározott időre el kell számolnunk – mondta Dragan Tošić.

Az óbecsei Labud Pejović Iskoláskor Előtti Intézményben 78 gyermek számára nincs férőhely az új, 2022/2023-as munkaévben, így még legalább öt csoport megnyitására lenne szükség. A polgármester újságírói kérdésre válaszolva ezzel kapcsolatban elmondta, hogy a helyi önkormányzat mindent megtesz annak érdekében, hogy megoldódjon ez a probléma, és elkülöníti a szükséges pénzeszközt, azonban a Pénzügyminisztérium beleegyezése elengedhetetlen.

Az ülésen összesen 17 napirendi pontról szavaztak a községi képviselők. Többek között elfogadták az óbecsei Đorđe Predin Badža Sportközpont ügyviteli beszámolójának elfogadásáról szóló határozatot a 2021. évi időszakra, az óbecsei Szociális Védelmi Központ 2021. évi munkabeszámolójának elfogadásáról szóló határozatot, az óbecsei Városi Múzeum 2021. évi munka- és pénzügyi beszámolójának elfogadásáról szóló határozatot, valamint az óbecsei Városi Múzeum 2022. évi munka- és pénzügyi tervének elfogadásáról szóló határozatot.