2024. április 19., péntek
ABA-LIGA

A hazai pálya előnye…

Az előzmények után számítani lehetett rá, hogy a regionális ABA-liga-finálé hétfő esti utolsó, trófeáról döntő összecsapása igencsak parázs hangulatban fog zajlani, de a történtek így is felülmúlták az elképzeléseket. A rigmusok és bemutatások mellett röpködtek a tárgyak is, a találkozót a szurkolók zavargásai miatt ismét többször – leghosszabb időre a harmadik negyedben – meg kellett szakítani, ami alatt a bírók és a játékosok is visszavonultak az öltözőbe. A mérkőzés másfél-két órával tovább nyúlt el a megszokottnál, egyébként végletekig kiélezett forgatókönyvvel, hiszen a csapatok oda-vissza adogatták egymásnak a vezetést, és a különbség meg sem közelítette a tíz pontot a teljes 40 perc alatt. A Partizannál a hősiesen küzdő Punter 27 pontig jutott, a hajrában is fontos kosarakat szerezve, de ez is kevés volt a végjátékban a Zvezda kiegyenlítettebb csapatteljesítménye ellen, a kritikus pillanatokban a hazaiak részéről többen tudtak betalálni, így a piros-fehéreké lett a trófea.

Ünnepel a Crvena zvezda csapata – valamikor éjfél táján… (Fotó: Beta)

Ünnepel a Crvena zvezda csapata – valamikor éjfél táján… (Fotó: Beta)

ABA-liga, döntő: Crvena zvezda–Partizan 80:77 (a sorozatot a C. zvezda nyerte 3:2-re).