2024. április 19., péntek

Egyensúly

Sutus Pesti Emma Magyarkanizsán

Pénteken este nyitották meg a magyarkanizsai Dobó Tihamér Képtárban Sutus Pesti Emma kiállítását, melyre sokan voltak kíváncsiak. Az alkotóról és képeiről Losoncz Kelemen Emesétől hallhattunk, majd Szerda Árpád zenejátéka is kellemesebbé tette a megnyitót. Sutus Pesti Emma elmondta, hogy Magyarkanizsára egy nagyon frissen összeállított anyagot hozott.

– Olyannyira friss képanyagot hoztam Magyarkanizsára, hogy a mögöttem látható kép éppen hogy csak megszáradt – mondta nevetve Sutus Pesti Emma. – Főleg Izland témában készültek a képek, mivel tavaly év végén szerencsénk volt a férjemmel Izlandra eljutni, ezt választottuk a nászutunk úti céljául. Rengeteg tájélménnyel gazdagodtam, nagy hatással volt rám az ottani környezet, a szín- és formavilág. Azóta is abból táplálkozom, azokból az élményekből – mondta, és azt is elárulta, hogy nagyon régóta a táj a fő motívum a festészetében. – Tájképeket festek, de absztrahált tájakról van szó, tehát nem biztos, hogy egyértelmű mindenki számára az, hogy mit lát. Nagyon szeretem, amikor egy-egy néző észrevesz a képen egy új dolgot, amit esetleg még én sem láttam, ezért bátorítom is a nézőket, hogy merüljenek el abban a tájban, amit vizsgálnak.

A Dobó Tihamér Képtárban június 17-éig tekinthető meg munkanapokon Sutus Pesti Emma képkiállítása.