2022. augusztus 9., kedd

Néptánc és népzene az összetartozás jegyében

Adán a hétvégén megtartották a Tavaszi Vadvirág Fesztivált

Az adai Vadvirág Hagyományápoló Kör két év kihagyás után újra megszervezte a Tavaszi Vadvirág Fesztivált, amelyet péntektől vasárnapig tartottak meg Adán. A tizennyolcadik alkalommal megrendezett népzenei és néptáncfesztivál nyitónapján, pénteken este gálaműsort tartottak Ada központjában, a szabadtéri színpadon, ahol fellépett a debreceni Főnix Gyermek- és Ifjúsági Néptáncegyüttes, valamint a Vadvirág Hagyományápoló Kör tánccsoportjai és zenekarai. A házigazdák részéről bemutatkozott a Füzike táncegyüttese, a kisiskolás tánccsoport, a Csillagvirág táncegyüttes, a Bóbita táncegyüttes, a Borbolya tamburazenekar, a Bíborka furulyacsoport és a Bodros tamburazenekar. A közönség a Kárpát-medence szinte minden szegletéből láthatott néptáncokat, illetve hallhatott népzenét a gálaműsoron, amelyen a pancsovai Csörömpölő népzenei együttes muzsikált. A rendezvény zárónapján, vasárnap délután a szabadkai Juhász zenekar adott népzenei koncertet a Vadvirág HK székházában, s ennek keretében bemutatta a Tudom én már című lemezét. 

– Nagy örömünkre szolgál, hogy két év kihagyás után újra megszervezhettük a Tavaszi Vadvirág Fesztivált. Külön örülünk annak, hogy sikerült a nemzeti összetartozás napjának előestéjére megrendezni, ugyanis ez fontos számunkra, hiszen a fesztiválra olyan vendégeket hívtunk, akikkel nagy barátságban vagyunk. A fesztiválra anyaországi együttes is érkezett, a debreceni Főnix Gyermek és Ifjúsági Néptáncegyüttes, amellyel idestova huszonkét éves barátság fűz össze bennünket. Reméljük, hogy ők is ugyanolyan nagy örömmel jöttek hozzánk, mint amilyen örömmel fogadjuk őket – mondta Varga Lívia, a Vadvirág HK elnöke. Hozzátette, hogy a fesztivált azzal a céllal hívták életre, hogy vendégül lássák azokat az együtteseket, amelyeknél vendégeskedett a Vadvirág HK, ezért az esemény főként a barátkozásról szól. – A fesztivál általában háromnapos. Az első napon kirándulunk a vendégekkel, a másodikon megtartjuk gálaműsort, a harmadik nap pedig inkább a szórakozásé. Az idén ez megfordult, mert Tóthfaluban szombaton Ákos-koncertet rendeztek, előtte pedig, nagy büszkeségünkre, fellépett a Bodros tamburazenekar is. Ők a Vadvirág tagjai, ezért elvittük a vendégeket is Tóthfaluba az ünnepre és a koncertre – nyilatkozta Varga Lívia.